Lőfegyverrel üldözte kollégáját a jordán képviselő

2013.09.10. 16:53

Automata lőfegyverrel vette üldözőbe egyik kollégáját egy jordániai képviselő a parlament épületében kedden. Lövéseket is leadott rá, de nem sérült meg senki. A támadót, Talal Sarif képviselőt feltartóztatták, és őrizetbe vették. A lövöldözés kiváltó oka állítólag egy személyes vita volt a két politikus között, akik mindketten helyi beduin törzsek magas rangú tagjai.

II. Abdalláh jordániai király utasította a parlament elnökét, hogy Sarifot adják át a rendőrségnek. Az ammáni ügyészség gyilkossági kísérlettel, lőfegyverrel való visszaéléssel, hivatalos személy elleni erőszakkal és a közrend veszélyeztetésével vádolta meg a képviselőt.

A jordániai parlamentben gyakoriak a csetepatékba torkolló viták. A képviselők cipőkkel, vizespalackokkal és egyéb, a kezükbe kerülő tárgyakkal szokták megdobálni egymást. Az eddigi legsúlyosabb incidens az volt, amikor egy nyári, a tévé által is közvetített vita hevében egy képviselő pisztolyt emelt egy társára, de a keddi volt az első eset, hogy lőfegyver sült el az ammáni országházban.

Sarifot egyelőre 15 napos vizsgálati fogságban tartják a hatóságok, ha minden vádpontban bűnösnek találják, akár 15 éves börtönbüntetést is kaphat.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport