Lázár, Olimpia
-2 °C
3 °C

Észak-Korea lemondta a szétszakadt családok találkozóját

2013.09.21. 09:11

Dél-Korea állítólagos ellenséges szándékaira hivatkozva Észak-Korea lemondta a koreai háborúban szétszakadt családok jövő hétre tervezett találkozóját.

A KCNA észak-koreai hivatalos hírügynökség szombat reggel azt jelentette: Phenjan úgy döntött, hogy a jövő hétre tervezett találkozót elhalasztják, míg nem jön létre normális légkör a párbeszédre, illetve a tárgyalásokra. A KCNA szerint a dél-koreai konzervatív erők arra kívánják felhasználni a tervezett családi találkozókat, hogy fokozzák a konfrontációt a félszigeten.

Dél-Korea korábbi kezdeményezésére a két Korea képviselői Panmindzsonban még augusztus végén állapodtak meg arról, hogy lehetővé teszik több tucat, az 1950-1953-as koreai háború során szétszakadt család találkozását.

A dél-koreai országegyesítési minisztérium akkor azt közölte: a két Korea száz-száz állampolgárának engedélyezik, hogy találkozzanak családtagjaikkal szeptember végén egy kedvelt északi üdülőövezetben, a Kumgang-hegyen (Gyémánt-hegy). Előirányozták azt is, hogy negyven további személy videó-konferencián veheti fel a kapcsolatot családtagjaival októberben.

Az 1950-1953-as háború végén koreaiak milliói szakadtak el családjuktól, rokonaiktól és az átléphetetlen határvonal két oldalán rekedtek. Eddig 18 találkozót szerveztek számukra, legutóbb 2010-ben a Vöröskereszt égisze alatt. Dél-Koreában mostanáig körülbelül 73 ezren kérték, hogy találkozhassanak rokonaikkal, mintegy 80 százalékuk hetven év fölötti.

Az észak-koreai bejelentés némiképp meglepetésként hatott, a közelmúltban ugyanis enyhülés mutatkozott Szöul és Phenjan viszonyában. A két fél éppen ezen a hétennyitotta meg öthónapos szünet után újra a fegyverszüneti vonal északi oldalán lévő, közösen működtetett keszongi ipari parkot.

A határtól 10 kilométerre, észak-koreai területen fekvő, 2004-ben létrehozott különleges gazdasági övezetből a phenjani kommunista vezetés áprilisban vonta ki a 123 dél-koreai cég által ott foglalkoztatott 53 ezer dolgozóját.

A két Korea együttműködésének utolsó jelképeként Keszongban az olcsó észak-koreai munkaerőt egyesítik a dél-koreai beruházásokkal és szakértelemmel. Észak-Korea április 3-án, a dél-koreai politikai vezetés és a szöuli lapok provokációira hivatkozva, blokád alá vonta a közösen, de északi területen működtetett keszongi ipari övezetet és megtiltotta a dél-koreaiak belépését a komplexum területére.