Pandora, Gabriella
-1 °C
3 °C
Index - In English In English Eng

Kim Dzsongun az új hadihajóját nézegeti

2013.10.13. 13:36 Módosítva: 2013.10.13. 19:36

A KCNA észak-koreai hírügynökség október 12-én tett közzé egy fotót dátummegjelölés nélkül, amin az első számú észak-koreai vezető, Kim Dzsongun, a Koreai Munkapárt első titkára látogatást tesz egy új hadihajó fedélzetén valahol Észak-Koreában.

Kim Dzsongunról köztudott, hogy nagyon szeret dolgokat nézegetni. Szinte az összes hivatalos üzemlátogatása netes mémmé vált az elmúlt három évben. A Nagy Megtekintő a szorgalmasan jegyzetelő katonái és pártfunkcionáriusai gyűrűjében bámult már többek között cápákat, vadászgépet, gránátvetőt, moziszéket, gitárt és homokos tengerparot is.

Kim Dzsongun persze nemcsak a nézelődéseivel került be a nemzetközi sajtóba az elmúlt hónapokban. Augusztus 20-án pornóforgatás és bibliarejtegetés miatt kivégeztette popénekes exbarátnőjét, szeptember elején viszont a szintén popénekes felesége kislányt szült neki. Az egykori NBA-sztárhoz, Dennis Rodmanhez fűződő barátsága pedig már annyira mély, hogy a lepattanókirály Féreg fog edzéseket tartani az észak-koreai kosárlabdacsapatnak, hogy kijuthassanak a 2016-os Rio de Janeiro-i olimpiára.