Etelka, Aletta
3 °C
4 °C

Évi 10 milliárdokat kaszáltak a kalózok

2013.11.02. 10:19 Módosítva: 2013-11-02 10:19:59

Az elmúlt hét évben évi 50-60 millió dollár (11-13 milliárd forint) váltságdíjat szedtek be szomáliai kalózok. A pénzből fegyver- és kábítószer-ügyleteket finanszíroztak, de egy részét legális üzletekbe fektették, állapította meg az ENSZ és a Világbank pénteken megjelent közös tanulmánya. A jelentés készítői az Afrika szarván, Kenya, Szomália és Dzsibuti partjainál folyó kalózkodásról gyűjtöttek információkat bűnüldöző szervektől, volt kalózoktól, kormányzati tisztségviselőktől és bankároktól.

A tanulmány számításai szerint a kelet-afrikai partoknál folyó kalóztevékenység évi 18 milliárd dollár kárt okoz a világgazdaságnak a kereskedők pluszköltségei miatt. A kalózkodás lefelé tartó spirálba taszítja az érintett térségek gazdaságát, mert ingataggá teszi a politikai és gazdasági helyzetet. A kalózok miatt jelentősen visszaesett a turizmus és a halászat a térségben, és miután sok pénzügyi közvetítő is beszüntette működését, a hazautalások is elapadtak, amelyek pedig létfontosságúak a térségben sok szegény családnak, áll a tanulmányban.

A jelentés szerint a kalózkodást űző bűnszervezetekben a rangsor legalján lévő, a hajókat ténylegesen eltérítő kalózok fizetsége összesen hajónként 30-75 ezer dollár (7-16 millió forint), ez a BBC szerint a teljes váltságdíj 0,01-0,025 százaléka. A hálózat központjában az akciókat pénzelő vezér vagy vezérek állnak, ők teszik zsebre a teljes váltságdíj 30-50 százalékát, hajónként átlagosan 2-3 millió dollárt (440-660 millió forint).

A nemzetközi közösség haditengerészeti erőket mozgósított, hogy megvédje a hajókat a kalózoktól, de ezzel párhuzamosan ahhoz is összehangolt nemzetközi erőfeszítésre lenne szükség, hogy útját állják az illegális úton szerzett pénz áramlásának, mondta Stuart Yikona, a Világbank szakértője, a tanulmány egyik szerzője. Az elmúlt időszakban az Európai Unió tíz hadihajója járőrözött az érintett vizeken.