Lefülelték a norvég gyerekpornó-hálózatot
Hetvenhárom embert vettek őrizetbe és hallgatnak ki a hatóságok amiatt, hogy valószínűleg gyermekekről készült pornográf felvételeket osztottak meg az interneten – írja az MTI a norvég rendőrségre hivatkozva.
A biztonsági erők előző nap egy Norvégia egész területére kiterjedő akcióban 173 számítógépet foglaltak le – mondta Björn-Erik Ludvigsen rendőrfelügyelő. A hetvenhárom gyanúsított közül negyvennégyen beismerték tettüket – tette hozzá az illetékes nyomozó.
„Ez csak a jéghegy csúcsa” – mondta Ludvigsen az AFP francia hírügynökségnek. Az egyik esetben több mint 600 ezer pornográf fényképet találtak a hatóságok.
A rendőrség munkatársai elmondták, hogy a nyomozás jelenlegi szakaszában nincs információjuk arról, hogy az őrizetbe vett személyek gyanúsíthatóak-e gyermekek ellen elkövetett szexuális visszaélésekkel. A hatóságok azt is hozzátették azonban, hogy tapasztalataik alapján az esetek mintegy harminc százalékában az interneten hasonló felvételeket megosztó személyek érintettek kiskorúak elleni szexuális bűncselekményekben.