Emőke
4 °C
20 °C

Miért indult Észak-Koreában brutális tisztogatás?

2013.12.15. 11:50
Belső rivalizálás, fiatalítási kísérlet, vagy egyszerűen csak a pénz is állhatott Csang Szongthek, Észak-Korea elmúlt években második legbefolyásosabb emberének kivégzése mögött. A Kim Dzsongil halálakor befolyásos hét vezetőből mára ötöt eltávolított Kim Dzsongun a hatalomból. Mindenki Kínára, Észak-Korea egyetlen komoly szövetségesére figyel, Csang ugyanis éppen a kínai mintára tervezett gazdasági reformok legfontosabb támogatója volt.

Elemzők különbözőképpen próbálják megmagyarázni Csang Szongthek, Kim Dzsongun sokáig befolyásos nagybátyjának gyors kivégzését Észak-Koreában. A Guardiannek nyilatkozó szakértők úgy látják: ez a lépés instabilitást hozhat Észak-Koreában, míg a japán védelmi miniszter már egyenesen a Kínában Mao Ce-tung utolsó tíz éve alatt több tízezer áldozathoz vezető kulturális forradalomhoz hasonlította Kim megkezdett tisztogatásait. Csang kivégzése mások szerint csak arra enged következtetni, hogy a háttérben befolyásos csoportok vetélkednek a hatalomért.

Szombaton az észak-koreai KCNA hírügynökség nyilvánosságra hozott olyan képeket Kim Dzsongunról, amin a vezető éppen egy katonai intézményben tartott helyszíni útmutatást többek között a helyettes vezérkari főnök és a májusban leváltott hadügyminiszter utódjának társaságában. Elemzők ebből próbálják találgatni az új belső kör összetételét, de a kedden, Kim Dzsongil halálának évfordulóján rendezett megemlékezésekről kiadott képek is sokatmondóak lehetnek.

Sokáig a második legbefolyásosabb volt

Még az Észak-Koreában megszokottnál is keményebben bántak el Csang Szongthekkel, akit az elmúlt években az ország második legbefolyásosabb emberének tartottak. 2008-tól, Kim Dzsongil feltételezett agyvérzésétől kezdve kulcsfigurának számított és a háttérből egyengette Kim Dzsongun felemelkedését és hatalmának megszilárdítását, ő azonban most keményen leszámolt nagybátyjával, Kim Dzsongil nővérének férjével.

Az állami tévé bemutatta, ahogy Csangot katonák rángatják fel székéről, megbilincselve vezetik el, majd az állami hírügynökség „hitvány söpredéknek" írta le, aki puccsot tervezett. A hivatalos közlemény arra utal, hoigy Csang megpróbálta destabilizálni az államot és feszültséget akart kelteni a katonaság és pártirányítás között. Csang csütörtökön állt hadbíróság elé, ott árulónak nyilvánították, és hamar végrehajtották az ítéletet.

Az elemzők egyelőre azt is találgatják, mi indokolta, hogy ilyen egyértelműen nyilvánosságra hoztak egy olyan konfliktust, amely belső hatalmi harcra utal és normál esetben szigorú államtitkot képezne.

Magasról bukott nagyot

Brian Myers, a dél-koreai Dongseo Egyetem kutatója szerint abban semmi meglepő nincs, hogy Észak-Koreában valaki meg akarja dönteni a hatalmat. Sokkal érdekesebb azonban, hogy most egy olyan emberről van szó, aki mögött komoly hatalom és befolyásos támogatók állhattak. Szerinte nem kizárt, hogy Csang át akarta venni a hatalmat az összeomlás felé haladó országban és ehhez összeharácsolt vagyonát is fel akarta használni. Arra számíthatott, hogy az államcsínyt a lakosság is támogatja, és az viszonylag simán megvalósítható.

A Csang bűneit felsoroló közlemény megemlíti a politikus „dekadens, kapitalista életstílusát". Csang szórta a pénzt, kaszinókba járt, szeretőket tartott és egyes feltételezések szerint Kína mellett a háttérben akart üzletelni az oroszokkal is. Az elemző szerint Kim Dzsongunnak ugyanakkor most jól jött, hogy bűnbaknak tehette meg az ország nehéz nehéz gazdasági helyzetéért.

Paik Hak Szon, a szöuli Szedzsong Intézet kutatója szerint a Csang-ügy arról tanúskodik, hogy a jelenlegi vezető biztos hatalmában. „Kim ezentúl szilárd kézzel fogja a kormányrudat, miután félreállította minden lehetséges riválisát" – mondta a szakértő, aki nem látja „semmilyen jelét az instabilitásnak vagy a vezetők körében uralkodó pánikhangulatnak".

Kim Dzsongun nagybátyja kivégzése után a „rettenthetetlen vezető képét sugározza magáról, aki brutálisan eltapossa minden lehetséges kihívóját" – tette hozzá Paik Hak Szon. A hetvenes években a diktátor apja, az akkoriban még csak trónörökös Kim Dzsongil szabadult meg hasonló módszerekkel egyik nagybátyjától, akiben riválisát látta. Ettől a mostani eset annyiban mindenképpen különbözik, hogy Csang erősen támogatta Kim Dzsongunt az ország vezetőjeként tett első lépéseiben.

Hétből ötöt eltávolítottak

Kétségtelen tény, hogy az apja temetésén a Kim Dzsongun mellett álló hét magas rangú tisztségviselő közül ötöt mára eltávolítottak a hatalomból. A dél-koreai sajtó által „hetek bandájának" nevezett csoport jelentette korában  a legmagasabb rangú hatalmi elitet. A két megmaradt vezető, Kim Ki Nam, az országot kormányzó kommunista párt főtitkára, valamint Cso Te Bok, a bizottság egyik titkára már meglehetősen öregek és nem jelentenek veszélyt a fiatal diktátornak, vélték elemzők.

A Spiegelnek Andrej Lankov Észak-Korea-szakértő azt mondta: Kim Dzsongun célja egyértelműen az lehetett, hogy a régi embereket eltávolítsa a hatalomból, és olyan új funkcionáriusokkal vegye körül magát, akik korban és nézeteikben is közelebb állnak hozzá. Alexandrej Manszurov, a Johns-Hopkins Egyetem szakértője szerint Csang túlságosan megerősödött és arrogánssá vált. Tábornokként egy külön erőközpontot hozott létre és támogatókkal vette körül magát.

Az is elképzelhető, hogy szembeszegült Kim Dzsongunnal az ország gazdasági irányvonalával kapcsolatos kérdésekben. Csang a kínai reformok átvételét képviselte és ezzel együtt az ország költséges atomprogramjának leállítása mellett érvelt. Az sem kizárt, hogy a hadivállalatokkal is kapcsolatban álló Csang egy másik tábornokkal került összetűzésbe arról, ki mennyi pénzt és mekkora hatalmat kaphat a hadsereg vezetésében.

Hazel Smith, a Lancashire-i egyetem kutatója szerint ugyanakkor Csang kivégzése egyáltalán nem az erő jele Kim Dzsongun részészéről és emiatt különösen veszélyesnek látja a helyzetet. A szakértő szerint inkább a családon belüli érdekellentétek kerültek most felszínre. Hazel Smith szerint egyszerűen a pénzről van szó. Hat vagy hét meghatározó család között feszültség pattanhatott ki, mert többen veszélyben látták érdekeltségeiket.

Kína éberen figyel

Az AP szerint a déli kormány attól tart, hogy  a Kim Dzsongil halála utáni testületi vezetés kulcsfigurájának eltávolítása a két Korea kapcsolatában is bizonytalanságot jelenthet, de sokan Csangot tartották a kínai mintára tervezett gazdasági reformok legfontosabb támogatójának is.

Már korábban is feltételezni lehetett, hogy a tisztogatás célpontjai között lehet például Dzsi Dzserjong, Észak-Korea pekingi nagykövete is, aki szintén a nagybácsi belső köréhez tartozott. Dél-koreai források szerint Kim Dzsongun le akar számolni a Csanghoz hű emberekkel is, ezért is rendelték haza őket Kínából. Sokan a tisztogatás áldozataivá válhatnak, ha azonban nem utaznak haza, akkor pedig a családjukat küldhetik munkatáborokba.

„Egyfelől a kínai kapcsolattartók az észak-koreai központi vezetésben eltűntek" – mondta Csingtung Jüan, a Sydney Egyetem kínai biztonságpolitikával foglalkozó oktatója. Ugyanakkor szerinte a pekingi vezetésnek az is megfelelne, ha a tisztogatások által Kim megszilárdítaná hatalmát. „Kína egy valamit nem akar látni, és az a bizonytalanság."

Sokan figyelik éppen ezért a pekingi vezetés reakcióit. A kínai állami média szerint az sem kizárt, hogy a pekingi vezetés „bizonyos korlátozásokat" vezethet be Észak-Koreával szemben. Állítólag megsokszorozták a határőrség létszámát, mert azzal számolnak, hogy a korábbinál többen próbálnak majd Kínába szökni. Csang tavaly augusztusban járt Kínában, ahol tárgyalt Hu Csintao akkori elnökkel és Ven Csiapao akkori miniszterelnökkel, akikkel különleges gazdasági övezetek létrehozásáról állapodtak meg, most ezek sorsa is kérdésessé vált.

A People's Daily szerint ugyanakkor Csang eltávolítása nem jelent automatikusan szakítást Kínával, ami az egyetlen politikai és gazdasági támogatója a rezsimnek. „Ez öngyilkosság lenne Kim Dzsonguntól" – írták. A kínai külügyminisztérium szóvivője mindenesetre a Koreai Munkapárt belső ügyeinek nevezte a történteket. Kínában már bejelentették, hogy Oroszországgal együtt folytatják a tárgyalásokat az észak-koreai atomprogram korlátozásáról szóló, 2008-ban megrekedt tárgyalások felújítására.

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!