Kevés gyilkosságot követnek el Japánban

2014.01.10. 08:43

A japán rendőrség adatai 2013-ban összesen 939 gyilkosság és gyilkossági kísérlet volt, nyolc százalékkal kevesebb, mint az előző évben. A 127 millió lakosú országban a százezer emberre számított gyilkossági ráta 0,74, amely az egyik legalacsonyabb a világon, írja az MTI. 

Japánban összességében a bűncselekmények és egyéb vétségek 2013-ban négy százalékkal csökkentek az előző évhez képest, és kevesebb, mint 1,3 millió bűntény történt, aminek a 75 százaléka tolvajlás volt.

Az is felhúzza a közbiztonsági mutatókat, hogy a kisebb fajsúlyú bűncselekmények elég ritkák. Egyesek szerint viszont a rendőrség hajlamos gyors eljárásban öngyilkosságnak vagy balesetnek minősíteni a hirtelen bekövetkező halált, amit megkönnyít az, hogy Japánban ritkán boncolnak. 

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport