Meghalt a halál magyar hegedűse

2014.01.30. 06:18

88 éves korában elhunyt Violette Jacquet-Silberstein, az auschwitzi haláltábor női zenekarának magyar származású tagja, akit egy petrozsényi zsidó család sarjaként deportáltak. A holokauszttúlélő kedd este hunyt el, egy párizsi kórházban.

Jacquet-Silberstein 1925. november 9-én született a Hunyad megyei Petrozsényban. 1943-ban az auschwitzi megsemmisítő táborba deportálták szüleivel együtt, akiket soha nem látott viszont. Neki úgy sikerült elkerülnie a gázkamrát, hogy hegedűsként tagja lett a létesítmény mintegy negyven nőt számláló zenekarának, amelynek mindennap játszania kellett, amikor a zsidó foglyok elindultak, illetve visszatértek a munkából. Vasárnap délutánonként a tábor SS-tisztjeit kellett szórakoztatniuk.

Silbersteint 1944-ben a bergen-belseni táborba irányították, 1945. április 15-én végül az angol katonáktól kapta vissza szabadságát.

A háború után párizsi, majd touloni kabarékban énekelt. 2005-ben Les sanglots longs des violons de la mort (A halál hegedűinek hosszú zokogása) címmel közzétette élete gyerekeknek szóló elbeszélését, amelyből 2009-ben színdarab is készült. Holokauszttúlélőként rendszeresen beszélt az Auschwitzban töltött időszakról. Violette Jacquet-Silberstein a francia Becsületrend lovagi fokozatának birtokosa volt.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport