Szélsőjobboldali halálosztagot vezetett a katolikus pap

Szélsőjobboldali halálosztagot vezetett egy katolikus pap, a héten kapták el, írja a Guardian. A papot, aki egy félkatonai blokk néhány leszerelt tagjából toborzott magának egységet, távollétében már korábban elítélték.

Az eset még 2003-ban történt, az osztag tagjait gyilkossággal, zsarolással és kényszerítéssel is vádolják. A pap, Oscar Albeiro Ortiz a San Antonio de Prado-beli pulpitusáról vezényelte a mozgalmat, amelynek tagjai a korábbi Kolumbiai Egyesült Önvédelmi Erők csapatából kerültek ki és a békeegyezmény életbelépésekor szereltek le. Ezek az egységek már azelőtt is több száz embert öltek meg, hogy Ortiznak kezdtek dolgozni.

A jelentések szerint Ortiz egysége áldozatait megverte vagy elhurcolta otthonaiból, többségüket később megölte. Az áldozatoknak a katonák azt mondták, azért kell bűnhődniük, mert „nem engedelmeskedtek a papnak”.

Ortizt 2010-ben már elkapták egyszer, de a bíróság felmentette. Ügyét a felsőbb bíróság tavaly augusztusban tárgyalta újra, akkor 19 év börtönre ítélték. A papot csütörtökön Risaralda államban kapták el. 

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

tegnap, 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

5 órája

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32