Közös listán a vajdasági kisebbségi pártok

Koalíciós megállapodást írt alá a vajdasági magyar, horvát és bosnyák nemzeti kisebbség öt kisebb politikai pártja, amelyek közösen indulnak a március 16-i előre hozott szerbiai parlamenti választásokon, írja az MTI.

A pártok a közös választási listát, a Nemzeti Közösségek Listáját szerdán mutatták be szabadkai sajtótájékoztatójukon. Céljuk az, hogy három képviselői helyet szerezzenek a 250 fős belgrádi parlamentben.

A koalíció tagjai:

  • Magyar Remény Mozgalom
  • Magyar Polgári Szövetség
  • Magyar Egység Párt
  • Bosnyákok Demokratikus Közössége
  • Horvátok Demokratikus Közössége

A másik két kisebb vajdasági magyar párt, a Vajdasági Magyar Demokrata Párt (VMDP) és a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége (VMDK) az előzetes megbeszélések ellenére nem jelent meg.

A legnagyobb vajdasági magyar párt, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) már korábban bejelentette, hogy önállóan indul. Jelenleg öt parlamenti képviselőjük van Belgrádban.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

tegnap, 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

6 órája

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32