Üdítővel itatták halálra az ötéves kislányt

Majdnem két és fél liter szőlőlevet és vizet itattak egy ötéves lánnyal, aki belehalt a túlitatásba – ez a vád egy tennessee-i pár ellen. A férfi kislánya, Alexa volt az áldozat. Az eset még 2012-ben történt, most vádolták meg a párt emberöléssel, az óvadék fejenként 500 ezer dollár, azaz 112 millió forint.

A Washington Post szerint amikor a kislány kórházba került, komoly agykárosodásról árulkodott már a szokatlan testtartása is. A nyomozás kiderítette, hogy a lányt büntetésből arra kényszerítették, hogy igyon meg 2,4 liter vizet és szőlőlevet egy vagy két óra alatt. A büntetést azért kapta, mert beleivott a nő poharába.

A vád szerint miután megitatták vele a folyadékot, hányni kezdett, bepisilt és megkérte a szüleit, hadd fürödjön meg. A kislányt végül helikopterrel szállították a központi kórházba, két nap múlva agyhalottnak nyilvánították.

A kislány három hónappal a halála előtt költözött Tennessee-be az apjával. Ekkortájt készült róla egy gyerekorvosi vizsgálat, ami mindent rendben talált. Akik ismerték akár a költözés előtt vagy után egészségesnek tartották.

Gyászjelentése szerint szeretett színezni, Barbie-babákkal játszani és rajongott az állatokért. Alexa öt másik gyerekkel (testvéreivel és féltestvéreivel) élt egy háztartásban. A gyermekvédelem azóta elköltöztette a gyerekeket a családtól.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

tegnap, 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

5 órája

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32