Mégsem végzik ki Gandhi gyilkosait

Életfogytiglani szabadságvesztésre módosította az indiai legfelsőbb bíróság kedden Radzsiv Gandhi egykori indiai kormányfő három, korábban halálra ítélt gyilkosának büntetését.

A két tamil és egy indiai férfi több mint húsz éven keresztül várakozott a halálsoron az India délkeleti részén fekvő Tamilnádu államban található Vellor börtönben. Mindhárman kisebb szerepet vállaltak a merényletben, a tárgyalás során azonban tagadták, hogy tudtak volna a gyilkosságról. Később, 2006-ban beismerték tettüket és megbánást tanúsítottak.

Az elítéltek ügyvédjei azzal érveltek, hogy alkotmányellenes, ha ilyen hosszú, börtönben töltött idő után hajtják végre a halálos ítéletet, az ugyanis kettős büntetést jelent. „Mérföldkő jelentőségű döntés született” – mondta az elítéltek képviselője. Emberjogi aktivisták ugyancsak üdvözölték az ítélet módosítását, az elítélek anyjai pedig megköszönték a bíróságnak a felmentést.

Razsiv Gandhi, édesanyja, Indira Gandhi meggyilkolását követően 1984 októberében vette át az ország irányítását és 1989 decemberéig volt miniszterelnök. Hivatalba lépésével India addigi legfiatalabb miniszterelnöke lett. A Tamil Eelam Felszabadító Tigrisei (LTTE) nevű Srí Lanka-i terrorszervezet 1991-ben követett el ellene merényletet.

A merénylet kapcsán 1998-ban egy nőt is halálra ítéltek, de Nalini Sriharan ítéletét az indiai legfelsőbb bíróság egy évvel később életfogytiglanra enyhítette.

Ritkán tartanak kivégzéseket Indiában, bár az elmúlt két évben kettő is volt, írja a BBC.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

tegnap, 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

5 órája

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32