Janukovicsot leváltották, de feszült a helyzet

2014.02.19. 21:21

A leváltott ukrán elnök Viktor Janukovics gépét nem engedték felszállni Donyeckből, nem tudni hol lehet most. Kiszabadult börtönéből legfőbb ellenfele, Julija Timosenko, aki szombaton megjelent a Majdanon, de vasárnap jelezte, hogy nem pályázik a miniszterelnöki tisztségre. A parlament nem hozta össze az új kormánykoalíciót, de megbízta az államfői feladatok ideiglenes ellátásával Timosenko bizalmasát, Olekszandr Turcsinovot. A kormányfőről, később döbntenek, Jacenyuk, Timosenko és az ő korábbi külügyminisztere, Pjotr Porosenko jöhet szóba. Kijevben már nyugodt a helyzet, de több kelet-ukrajnai városban meglehetősen feszült, mindkét oldalról utcára vonultak tüntetők. Közben az államcsődöt is el kéne kerülni, az EU segítséget ígért – a legfrissebb hírek szerint 20 milliárd eurót is adhatnak a reformokhoz –, Catherine Ashton külügyi főképviselő hétfőn Kijevbe érkezik tárgyalni. Az is kiderült, hogy Moszkva mégis hajlandó tovább folyósítani a tavaly megígért 15 milliárd dolláros hitelt.

új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Kijevben elfoglalták a tüntetők a Magyarországon is működő Szberbank egyik fiókját. Aztán a Mezőgazdasági Minisztréiumot – írja a Kommersant.ua, de részleteket nem közölt.

  • Megkezdődtek a tárgyalások az államfő és a három ellenzéki vezető között. Tegnap is beszéltek, semmi eredménye nem volt. Ezután Janukovics közölte, hogy a tárgyalásnak feltétele, hogy a Majdant hagyják el a tüntetők. Vitalij Klicsko jelezte, hogy ez elfogadhatatlan. Úgy tűnik az elnököt meggyőzte a nézsúlyú világbajnok bokszoló.

  • - legalábbis ezt állítja az Ukrán Biztonsági Tanács (SZBU) korábbi vezetője arra az esetre, ha az SZBU elindítja a terrorellenes akciót. Igor Szmesko tudhatja: ő 2003 és 2005 között, tehát a narancsos forradalom idején vezette a testületet. Szerinte ki kell vizsgálni az épületek elfoglalását, de a Majdant nem szabad erővel letarolni. „Onnantól nincs visszaút" – idézte Szmeskót a Newsru.ua.

  • Az ellenzéki tüntetések keleti végváránál, Poltavában felgyújtották a tüntetők a Régiók Pártájnak megyei székházát. Most épp a megyei hivatalt ostromolják.

  • Az amerikai védelmi minisztérium szerint Ukrajna és az USA védelmi kapcsolatára komoly hatással lesz, ha Kijev a hadsereget bevetné a tüntetők ellen – írta a Reuters.

  • A békés megoldás érdekében tárgyalás szorgalmaz ukrajna új katonai vezetésével a NATO európai erőinek főparancsnoka. Philip Breedlove twitteres bejegyzése szerint el kell kerülni a hadsereg bevetését a tünteők ellen.

  • Csak pénteken juthat hozzá a 15 milliárd dolláros orosz hitel következő, 2 milliárd dolláros részletéhez Ukrajna – közölték a Reutersszel ukrán kormányzati források. Ez azt is jelentheti, hogy addigra érdemben vissza kell szoritania a tüntetőket a vezetésnek, mert a káoszba nem szívesen tolná Moszkva a pénzt, amiből eddig hárommilliárdot juttatott Kijevnek.

  • Az amerikai elnök azukrajnai erőszak következményeire hívta fel a figyelmet – írja gyorshírében a Reuters.

  • Tovább folynak a tiltakozások az ország nyugati részén. Eddig százezer töltényt, és ezerötszáz lőfegyvert szereztek meg a tüntetők az Ukrán Biztonsági Tanács (SZBU) szerint.

  • Az Ukrán Biztonsági Tanács (SZBU) kész a terrorellenes akcióra, azaz a tüntések felszámolására – közölte a szervezet vezetője. Alekszandr Jakimenko szerint erre minden jogalap megvan, miután a tüntetők országszerte több helyen is megtámadták a hivatali épületeket.

  • Továbbra is Viktor Janukovics elnök bizalmát élvezi a vezérkar ma leváltott főnöke. Vlagyimir Zamana ugyanis az Ukrán Nemzetbiztonsági Tanács (SZNBO) helyettes vezetője lett.

  • Lviv megye képviselői közölték, hogy a helyi népgyűlés átveszi a megye irányítását, miután Kijeben a rezsim a nép ellen fordult. Újabb példa arra, hogy a szakadás nem elképzelhetetlen.

  • Mármint a rendőrök elleni védekezéshez. A tér egyik oldalán álló rendőrök fény- és hanggránátokat dobálnak a tüntetőkre, akik utcakövekkel válaszolnak.

  • Megerősítették, hogy egy felsimrehetetlenségig elégett holttestet találtak a Majdan sarkán álló Szakszervezetek Házában, amely tegnap lobbant lángra. Szergej Szobolev szerint félszáz áldozat is lehet bent, de eről továbbra sincs bizos hír. A holttestet az épületből a Mihály székesegyházba vitték.

  • Az új vezérkari főnök az ukrán flotta eddigi parancsnoka lett. Jurij Iljin kinevezése után sincs változás, a hadsereget is bevethetik a tüntetők ellen Kijevben.

  • Budapesten a Szent István Bazilika előtt 30-40 ember gyűlt össze egy szolidaritási tüntetésen. Mécseseket helyeztek el a Bazilika kerítése előtt az ukrajnai áldozatokra emlékezve, beszédekben pedig a tüntetők támogatására szólítottak fel. Tudósítónk politikust is kiszúrt a nem túl nagy csoportban, a PM-es Szabó Rebekát.

  • Megállapodott a Reuters szerint Angela Merkel német kancellár és Vlagyimir Putyin orosz államfő, hogy mindent megtesznek az erőszak megállításáért. A Time közben arról ír, hogy pletykák szerint az oroszok katonákat küldenének rendet tenni Ukrajnába.

  • Az erőszak miatt szünetelteti tevékenységét Ukrajnában az Európai Beruházási Bank. (Reuters)

  • Kijevbe látogat csütörtökön Laurent Fabius francia, Frank-Walter Steinmeier német és Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszter. (MTI)

  • Janukovics kirúgta a hadsereg vezetőjét, helyére a haditengerészet vezetője került a Bloomberg szerint.

  • "Technikai okok" miatt péntekig nem kapják meg az ukránok a nagy orosz hitel második, 2 milliárd dolláros részletét, írta a Reuters.

  • A védelmi minisztérium a honlapján bejelentette, hogy a hadsereget is bevonhatják a megkezdett terrorellenes akcióba. A művelet célja: „megakadályozni a több millió ukrán életét veszélyeztető radikális csoportok szélsőséges és illegális akcióit, megvédeni a békés civileket és elkerülni, hogy Ukrajna polgárháborúba sodródjon." A tüntetők többször is arra kérték a hadsereget, hogy maradjon ki a konfliktusból, és politikusok az alkotmányt idézték, ami megtiltja, hogy a fegyveres erők civilek ellen forduljanak. (BBC)

  • Tüzeket gyújtottak a Majdan tér szélein a tüntetők, akik az újabb rendőrattaktól tartanak. A téren sűrű fekete füst száll az égő abroncsok miatt, és az emberek az éneklik, "Mindenható isten, védd meg Ukrajnát!". A rendőrök egyelőre nem készülődnek.

  • Az eddig hallgató David Cameron brit miniszterelnök figyelmeztette Janukovics elnököt, hogy „a világ figyel", és az erőszak felelőseit elszámoltatják majd. Cameron mindkét oldalon elítélte az erőszakot, de arra kérte Janukovicsot, hogy vonja vissza a kormányerőket, és tárgyaljon az ellenzékkel. (BBC)

  • Az ukrán fegyveres erők által bejelentett "terrorelhárító művelet" tulajdonképpen azt jelenti, hogy a titkosszolgálat (SBU), bárkit és bármit átkutathat, ráteheti a kezét mások tulajdonára és bármikor, bírósági felhatalmazás nélkül őrizetbe vehet tüntetőket - mondta el a Kyiv Postnak egy politikai elemző, Tarasz Berezovec. A hatóságok "bárkit elfoghatnak és kihallgathatnak, akiről azt feltételezik, hogy terrorista. Akár az utcáról is elrabolhatnak úgy, hogy a családodat 72 óráig nem értesítik arról, hol vagy" - fejtette ki. 

    Az SBU mindezen felül bármikor utasíthatja a mobilhálózat és internetszolgáltatókat, hogy szüntessék be a szolgáltatást.

  • Kárpátalján nyugodt a helyzet, az ukrajnai megyében „vérontás nélkül folyik a hatalomátvétel", olvasható az ua-reporter.com helyi hírportálnak a rendőrségi helyzetértékelésre hivatkozó cikkében. Oleg Podebrij, a Kárpátalja megyei rendőrség szóvivője arra nem tért ki, hogy mit ért ez alatt, ki venné át a hatalmat. A szóvivő a szerdai épületfoglalással kapcsolatban elmondta, hogy a megyei közigazgatási hivatal elé vonuló tüntetők között volt néhány tucat radikális beállítottságú, de a többséget egyetemista diákok tették ki, nem bántották őket. (MTI)

  • A tüntetők megszerezték az állami tévé és rádió, valamint a posta épületét is. A UNN szerint a posta épületét egy radikális csoport használja főhadiszállásként, miközben több kávézót is megszereztek a tüntetők.

  • cikkünk a témában:

    A Kijevből érkezők még nyugodtak

    A reptéren kérdeztük a hazatérő magyarokat.

    A Kijevből érkezők még nyugodtak
  • Diákok rendezkednek be a Kárpátaljamegyei közigazgatási hivatal szerdán elfoglalt épületében. A fiatalok elsőként az értékesebb műtárgyak biztonságba helyezéséről gondoskodtak, írja az MTI.

    Az ellenállás nélkül elfoglalt kormányzósági épület két alsó szintjét egyetemisták szállták meg, akik csoportokba verődve, láthatóan jó hangulatban vitatják meg egymással az utóbbi napok kárpátaljai fejleményeit. Az épület bejáratát kívülről diákok őrzik, de minden érdeklődőt beengednek az épületbe. Ennek portájára egyébként visszatért a rendőrökből álló megszokott őrség, amely nem sokat törődik a ki-bejáró diákok nyüzsgésével.

    A hivatali épület harmadik szintjére vezető lépcsőket a tüntetők utcai padokkal torlaszolták el, és őrséget állítottak fel, hogy illetéktelenek ne mehessenek be a felsőbb emeleteken lévő hivatali helyiségekbe. A földszinten használt gumiabroncsokat, utcai padokat és deszkákat halmoztak fel.

    Az épületfoglalók első intézkedésként nyilvántartásba vették az intézményben található értékes festményeket és műtárgyakat, majd szigorú felügyelet mellett az ungvári megyei képzőművészeti múzeumba szállították őket. A hivatal dolgozóit még délelőtt hazaengedték. Az akcióban részt vevő diákok ingyenkonyhát állítottak fel a főbejárat melletti nagyteremben. Vezetőik azt tervezik, hogy plazmatévét helyeznek el a falon, hogy a helyi aktivisták figyelemmel követhessék az Ukrajnában zajló eseményeket.

    Vitalij Lazarenko, a Kárpátalja megyei kormányzati épület újdonsült, huszonéves parancsnoka újságíróknak elmondta, hogy a hivatal bevételével a tüntetők a „néphatalom tényleges megvalósítását” szeretnék elérni.

  • Legalább 40-50 ember égett el élve a Szakszervezet Házában kedden éjjel - jelentette be Szergej Szoboljev ukrán parlamenti képviselő. Az áldozatok azért égtek benn az épületben, amelyre a rendőrség dobott gránátokat, mert megsebesültek és nem tudtak kimenekülni.

    "Egyelőre nem tudjuk pontosan megmondani, hogy hány ember égett benn a Szakszervezetek Házában, amelynek első és kilencedik emeletére dobtak gránátot a rendőrök. Ez egy rendkívül kegyetlen, szándékos akció volt. A támadás idejében körülbelül száz sebesült tartózkodott az épületben" - mondta Szoboljev.

    Az információt független forrásból eddig nem sikerült megerősíteni.