Épp most kaptak el és hoztak be ide az elfoglalt városházára öt-hat tyituskit, vagyis a kormánypárt által pénzelt, civil ruhás provokátort, futballhuligánt. 15-20 harci ruhába öltözött, mellényt és sisakot viselő tüntető hozta be őket. Nem tudom, mi fog történni velük. Azt mesélték korábban, az elfogott tyituskik sorsa a nyilvános megszégyenítés, de azért néha jól meg is verik őket. Volt, hogy egy színpadra állították fel őket, ahol nyilvánosan bocsánatot kellett kérniük az ukrán néptől. És volt, hogy egy táblát akasztottak a nyakukba, azzal a felirattal, hogy "300 hrivnyáért elárultam Ukrajnát". Aztán így vitték őket végig az utcákon. Most egy húsz év körüli gyereket visznek fel a színpadra, terepruha van rajta és sír. Hoznak egy másikat is, összesen ötöt, ha jól látom. Valamilyen népítélet szerű dolog lesz ebből, őket is mindjárt nyilvánosan megszégyenítik. Közben mellettem azt mesélik, ezek a tyituskik korábban megrohamoztak egy kijevi egyetemi kollégiumot.
Rovataink a Facebookon