Janukovics: náci bandita puccs!
További Külföld cikkek
- Hatvan év után végleg kivonul az egyik legnagyobb európai ország Csádból
- Fidesz−KDNP EP-delegációja: A fizikai bántalmazás nem fér be a véleménynyilvánítás szabadságának keretei közé
- Izland elnöke bemutatta a csak női vezetőkből álló új kormányt
- Meglátogatta a horvát egészségügyi miniszter a zágrábi késelőt, rejtély, miről beszélhettek
- Szijjártó Péter a RIA Novosztyinak: Az amerikai kormányzat politikai bosszút indított Magyarország ellen
„Ami most folyik, az felforgatás, puccs!” – közölte megtört hangon Viktor Janukovics abban a bejelentésében, amelyet a kormánypárti 112-es csatorna közölt. A láthatóan fáradt államfő szerint nem ellenzékkel, hanem banditákkal kell küzdenie. "Meg kell védenem azokat az embereket, akiket most otthonaikban, munkahelyeiken banditák üldöznek" – jelentette ki.
Na, de hol van valójában?
"Tegnap Harkovba érkeztem, részt akartam venni az itteni ülésen, de nem volt rá időm, folyamatosan a vonalban kellett lennem" – mondta Janukovics, látszólag választ adva arra a kérdésre, hol van jelenleg. Ám a felvétel valójában továbbra sem ad választ arra,hol is tartózkodik most: a videón csak egy tapéta van a háttérben, és mivel a harkovi kormányzók és megyei képviselők említett – és az ellenzék szerint Kelet-Ukrajna elszakadását célzó – ülésére sem ment el, nincsen tanú arra, hogy valóban Harkovban van. Egyes hírek szerint valóban leszállt Harkovban, de onnan Oroszországba ment, mások viszont úgy tudják, hogy az elnök AOJ92C jelzésű gépe az Egyesült Arab Emirátusokban szállt le. (Az AOJ92C jelzésű gép valóban az öbölmenti országban landolt szombat hajnalban, ám nem tudni, hogy az elnök a fedélzeten volt-e, vagy más kiemelt személy szállított. A harkovi repülőút verziója szerint Janukoviccsal van Vlagyimir Ribak házelnök is, aki ma mondott le tisztségéről.)
Hogy a lemondásra Janukovics nem szánta el magát a beszédben az kevésbé meglepő, mint az, hogy a rada minden döntését illegitimnek nyilvánította. Mindezt úgy, hogy a pénteken az ellenzékkel aláírt megállapodás lényegében épp a mai parlamenti munkát tette lehetővé.
Lövik az embereit
Az interjúban Janukovics egyik magasrangú beosztottjáról beszél, akinek tegnap ismeretlenek meglőtték az autóját Kijevben, ezért kérte, hogy az elnök vigye magával Harkovba. "Megtettem és most már autón tart innen Donyeck felé. Ugyanígy fenyegetik a legkülönbözőbb módon az alkotmánybírókat, kövekkel dobálták meg tegnam a parlamentnél a Régiók Pártjának képviselőit" – sorolta a támadásokat az elnök. A PR-ből való kilépésekről azt mondta, a képviselők féltették családjaik életét, nyomás alatt cselekedtek. "Vannak persze árulók is, nem akarom őket megnevezni, ez már nyomja az ő lelkiismeretüket" – tárta szét a karját Janukovics.
"A párt 2004-ben is nehéz időket élt át, akkor is kilépett 200 ezer ember, de aztán belépett 600 ezer. Most ugyanez ismétlődik meg, van másfélmillió tag, kilép félmillió, bár annyi nem hiszem. A párt erős, egészséges" – vélte Janukovics.
Jönnek a nácik
"Annak a megismétlődését látjuk, ami Ausztriában, Németországban történt, amikor a nácik jutottak hatalomra" – vont történelmi párhuzamot az elnök az EU-tagságot követelő – kétségtelenül vegyes és radikálisokat sem nélkülöző – Majdan és a 30-as évek között. "Pártokat tiltanak be, épületeket, irodákat gyújtanak fel" – mondta, utalva arra, hogy a PR-t és a vele szövetséges Ukrán Kommunista Pártot (KPU) korábban már több megyében önhatalmúlag betiltották.
Mit akar az elnök?
Arra sem lehet következtetni, hogy mit akart elérni a mostani bejelentéssel az elnök: a rohamrendőrök a parlamentben ma már közölték, hogy nem indítanak semmiféle akciót a civilek ellen, az ideiglenes belügyminiszter – akit ma nevezett ki a Janukovics szerint illegitim parlament – pedig már a védelmi erőkbe való bevonását is ígérte a Pravij Szektor fegyveres egységeinek, és az sem valószínű, hogy a hadsereg hajlandó volna a bevetésre.
"Meg akarom állítani a vérontást, amely már a hozzám közelállókat is érintheti" – fogalmazott az eddigi 77 áldozatra nézve kissé érzéketlenül az államfő.
Mindent megtettünk a stabilizációért, két törvényt fogadtunk el az amnesztiáról, de végül úgy alakult, ahogy alakult" – mondta Janukovics, nem sokat lendítve ezzel a helyzet rendezésén.