Térkép, Galéria, Videó
Ez a poszt a következő Percről percre része:

Magyar alezredes vezeti az EBESZ-eseket

új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Új, szélesebb koalíció létrehozásáról tárgyalnak a Julija Timosenko vezette Haza párttal a korábban a Janukovicsot támogató Régiók Pártja parlamenti frakciójában, értesült a Vesztyi ukrán lap. (MTI)

  • Egy Mi24-es orosz katonai helikopter köröz a szevasztopoli kikötő felett, a kikötőben pedig a Turbinist aknakereső-hadihajó járőrözik

  • Hadgyakorlatot kezdtek az ukrán hadsereg Kárpátalján állomásozó egységei. „Az ukrán hadsereget a napokban harckészültségbe helyezték, ezért az egységek megkezdték a harcászati felkészülést, így a munkácsi 128. számú hegyivadász gépesített dandár ezredei is hadgyakorlatot végeznek. Ennek részletei és időtartama hadititkot képez" – mondta Oleg Hrisztenko ezredes, a munkácsi dandár parancsnoka a mukachevo.net munkácsi hírportálnak.

  • Oroszország szerint az EU nagyon nem konstruktívan áll hozzá a helyzethez, nem fogják elfogadni a szankciókat és fenyegetéseket. A külügyminisztérium honlapján megtorlással fenyegetőztek. (BBC)

  • Alaptalan volt az a névtelen telefon, mely alapján az osztrák légiirányítók azt hitték, Arszenyij Jacenyuk ukrán miniszterelnök élete veszélyben van – írja az Aviation Herald. A kormányfő gépe épp Brüsszelből repült Bécs felé, végül probléma nélkül szállt le Ausztriában. A személyzetet értesítették a terrorveszélyről, de nem találtak semmi gyanúsat. A gépet leszállás után is átkutatták, semmilyen veszélyforrást nem találtak.

  • Az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) előre kitervelt akciója volt, hogy februárban, a kijevi tüntetések csúcspontján mesterlövészek lőttek agyon tüntetőket és rendőröket – állítja Hennagyij Moszkal, a Haza (Batykivcsina) párt parlamenti képviselője, volt belügyminiszter-helyettes a Zerkalo Tyzsdnya című ukrán hetilap legfrissebb számában. A képviselő szerint alaptalan az állítás – amiről egyébként az ellenzék által kinevezett belügyminiszter Arszen Avakov is beszélt –, amely szerint az orvlövészeket egy  "harmadik erő" bérelte fel, azaz az ellenzék egy csoportja.

  • Biztonságosabb inkább orosz újságírónak lenni a Krímben, mint külföldinek. Erről bizonyosodhatott meg az a két bolgár újságíró is, akikre oroszul beszélő fegyveresek támadtak Szimferopolban. A rendszámtábla nélküli furgonnal érkezett maszkos csoport azért támadt rájuk, mert felvették, ahogyan az Associated Press szimferopoli irodáját kirámolják. Elvették a fényképezőgépet és a mobiltelefonokat a két újságírótól, így:

  • Emelkedni kezdett a hrivnya árfolyama kora délután a dollárhoz képest, miután az ukrán jegybank jelezte, hogy 9,21 hrivnya/dollár árfolyamszint után beavatkozna az ukrán fizetőeszköz védelmében. Most 8,9910 hrivnya ért egy dollárt a csütörtök késő esti 9,1500 hrivnya után. (MTI)

  • Krímitatár családok érkeznek vonattal Szimferopolból Lvov-ba. Tömegével menekülnek a félszigetről az orosz csapatok akciói óta

  • Ács Gábor, az EBESZ megfigyelőinek vezetője elmondta, hogy 42-en vannak, a félszigetre vezető öt közút közül hármat próbálnak meg a Krím felé pénteken. Csütörtökön a másik két bejutási pontról visszafordították őket fegyveresek. (MTI)

  • Hosszú távú befektetőként a Franklin Templeton Investments bízik az ukrajnai válság rendezésében – írja blogjában Mark Mobius, az alapkezelő vezérigazgatója, hozzátéve:

    Ahhoz viszont, hogy az ország egyszerre tudjon nyitni a Nyugat felé és baráti kapcsolatokat ápolni Oroszországgal, nagy diplomáciai ügyességre lesz szüksége. Grúzia a legjobb példa rá, hogy ez egyáltalán nem lehetetlen feladat 

  • Kijevből érkeztek tüntetők Ungvárra támogatni az új kárpátaljai kormányzót – írja az MTI. Kárpátalja megye új kormányzóját támogató nagygyűlést tartottak pénteken Ungváron, ahol a kormányzati épületben feszült hangulatban ülésezik a megyei tanács.

    Az ungvári születésű Zorjan Skirjak, a kijevi tüntetések, azaz a Majdan egyik fő szervezője beszédében hangsúlyozta: azért érkeztek nagy számban Kijevből az új kormányzó támogatására, mert Kárpátalján feszült a helyzet, ugyanis a régi rendszer köpönyegforgató haszonélvezői vissza akarnak térni a hatalomba. Skirjak kiemelte: nem szabad megengedni, hogy a kijevi tüntetéseket messzire elkerülő Viktor Baloga "helyi oligarcha és családi klánja" továbbra is ellenőrzése alatt tartsa Kárpátalját és népét. 

  • Németországban a lakosság többsége ellenzi, hogy gazdasági szankciókat vezessenek be Oroszország ellen az ukrajnai konfliktus miatt – írja egy pénteki felmérés alapján az MTI. A többség ugyanakkor támogatja a kijevi vezetést, és rendkívül bizalmatlan Moszkvával szemben: száz német közül mindössze 15 véli úgy, hogy Oroszország megbízható partner – Franciaországot például a német lakosság 83 százaléka tartja megbízható szövetségesnek. Vlagyimir Putyinról a megkérdezettek 81 százaléka gondolja, hogy számára a cél minden eszközt szentesít, ha érvényesíteni kell az orosz érdekeket.

    Az Európai Unió tagállamai közül Németország áll a legszorosabb gazdasági kapcsolatban Oroszországgal. Megfigyelők ennek tulajdonítják, hogy a berlini vezetés a krími válság tárgyalásos rendezésére törekszik, és igen tartózkodó a jelképes szankcióknál komolyabb büntetőintézkedésekkel kapcsolatban.

  • Az EBESZ-esek északkeletről, Csungar falu felől próbálnak bemenni a Krím félszigetre, erősítették meg a BBC-nek. A Twitteren egyelőre nem jött újabb frissítés a velük utazó újságíróktól.

  • Az ukrán 5-ös csatorna most azt állítja, hogy az oroszok ultimátumot adtak a Szevasztopolban rekedt ukrán katonáknak, hogy három órán belül hagyják el a várost, vagy erőszakot alkalmaznak velük szemben. Ugyanakkor a korábbi állítólagos ultimátumokból egyik sem valósult eddig meg. (BBC)

  • cikkünk a témában:

    Orbán: Legyen rend, de Európa nem adhat katonai választ

    Ukrajna európai integrációját és a válság tárgyalásos megoldását sürgette Orbán Viktor az Európai Néppárt dublini kongresszusán tartott beszédében.

    A zűrzavar helyett demokráciát, az erőszak helyett tárgyalásokat, a káosz és anarchia helyett pedig rendet és békét akarunk.

    – mondta az ukrán válságról. Orbán szerint mindannyian egy demokratikus Ukrajnában vagyunk érdekeltek. A miniszterelnök hangsúlyozta: Európa nem adhat katonai választ, de megvalósíthat egy hatékony integrációs politikát. Orbán a nyelvtörvényre is kitért egyébként, mint mondta: szerinte komoly kudarc a közelmúltbeli ukrán parlamenti döntés, amellyel eltörölték a nyelvtörvényt. A részleteket itt olvashatja.

  • Mivel csapatnak az orosz katonák Krímben?

    Az araboknak nem kellett, így maradt az oroszoknál. A Tigris bukásból lett sikertermék, amiből a katonai mellett civil változat is kapható, csupa extrával.

  • Oroszország Ukrajnából származó importja 37 százalékkal csökkent éves szinten januárban, 698,3 millió dollárt tett ki. Januárban Oroszország teljes külkereskedelmében 20,7 milliárd dollár többlet keletkezett, 1,9 milliárd dollárral több az egy évvel korábbinál. (MTI)

  • Az ukrajnai eseményekben az oroszokat leginkább a szovjetellenesség zavarja, mondta Andrej Zubov orosz történészprofesszor a Hospodárské Noviny című cseh gazdasági és politikai napilapban. Szerinte az egész posztszovjet térségben „a szovjet és a nem szovjet mentalitás párharcának vagyunk tanúi". (MTI)

  • Két magyar főtiszt is tagja a Krími félszigetre tartó EBESZ-missziónak – írta az Indexnek a honvédelmi minisztérium. A megfigyelők az ukrán katonai objektumok fegyverzetét ellenőriznék ukrán meghívásra.

    A kontingens Ács Gábort, a Magyar Honvédség alezredesét választotta vezetőjének és szóvivőjének. A katonai megfigyelők csoportja várhatóan csütörtök délben lép a félsziget területére. A 22 ország által delegált megfigyelők a Bécsi Dokumentum 3. pontja alapján látják el feladatukat, mandátumuk jelen állás szerint március 12-éig tart.

    Ács Gábor alezredes az Magyar Honvédség Vezetési és Doktrinális Központ Fegyverzet Ellenőrzési Osztályán dolgozik.

  • Már 50 km-re vannak a Krímtől az EBESZ-esek, most éppen megálltak egy benzinkútnál.

  • Kilenc orosz katona gyakorlatokon vett részt Kanadában, de a krími események miatt kiutasították őket, 24 órájuk van elhagyni az országot. (CTV News)

  • Az ukrán paralimpiai szövetség azt kéri, hogy ne kezdődjön háború a pénteken induló szocsi paralimpia alatt.

    Békét akarunk

    – mondta a szövetség elnöke Szocsiban.

  • A Pravij (Jobb) Szektor vezetője indulni akar a május 25-ei elnökválasztáson, de a szervezet új névvel minden helyi önkormányzatba be akar kerülni. (MTI)

  • Az EBESZ megfigyelői megint megpróbálkoznak a bejutással a Krím félszigetre. Egy újságírónak sikerült bejutnia a megfigyelőket szállító buszba, a Twitteren lehet követni a fejleményeket.

  • Femen-aktivisták szorgalmazzák a Times Square-en az EU és Amerika keményebb fellépését

  • A Nyugat fiaskójának tartja az ukrajnai helyzetet a Hszinhua kínai állami hírügynökség, mely az MTI által idézett énteki kommentárjában úgy véli, a nyugati vezetőknek nincs miért gratulálniuk egymásnak. Kivonatosan a következőket írják:

    A Nyugat stratégiája, az úgynevezett demokratikus és Nyugat-barát ukrán kormány felállítása sehova sem vezetett. Csak zűrzavart keltettek, aminek rendbe tételére sem elegendő képességük, sem bölcsességük nincs. A Nyugat a demokrácia támogatását színlelve, elfogult közvetítést ajánlva beavatkozott Ukrajna belügyeibe. Emellett a nyugatiak alábecsülték Oroszország eltökéltségét arra, hogy megvédje alapvető érdekeit.

    A nyugati vezetők téveszméje volt, hogy megkopott erkölcsi tekintélyükkel és hiányos kasszájukkal képesek lesznek egy ekkora feladatot tejesíteni, az orosz vezetők viszont terveikkel és hatékony ellenlépéseikkel újra bizonyították hitelességüket és eszességüket. A világ ismét tanúja lehet annak, hogy egy nagy ország darabokra hullik, mert a magasztos eszméivel kérkedő, ügyetlen és önző Nyugat nem képes gyakorlati megoldásokra.

  • Az ukrán hadsereg egyik különleges egységének sikerült bejutnia a Krímbe – közölte a kijevi védelmi minisztérium sajtóosztálya ukrán hírportálok szerint. A védelmi tárcánál hivatalosan megerősítették, hogy 25. dnyipropetrovszki légideszant dandár felderítő-diverziós százada Perevalnoje faluban tartózkodik, körbezárva.

    Itt, a Szimferopol és Alusta között fekvő településen van az ukrán parti őrség 36. dandárjának támaszpontja – írta a trust.ua és a lenta-ua.net hírportál, a napok óta orosz blokád alatt tartott krími ukrán bázisok egyikéről.

  • A Jobboldali Szektor (PSZ) nevű ukrán radikális nacionalista szervezet azt követelte a kijevi hatóságoktól, hogy nyissák meg a fegyverraktárakat az önvédelmi csapatok számára – jelentette pénteken az orosz állami hírügynökség, ukrán védelmi minisztériumi forrására hivatkozva. Az ITAR-TASZSZ által idézett védelmi illetékes szerint Jaros ultimátumban kérte, hogy adják át a Jobboldali Szektornak a fegyverek és a haditechnika egy részét, valamint néhány kiképző központot.

    Az ITAR-TASZSZ hírügynökség egy hete arról számolt be, hogy Dmitro Jaros a legjobban keresett csecsen hadúr, Doku Umarov segítségét kérte az Oroszország elleni harchoz. A PSZ cáfolta a hírt, arra hivatkozva, hogy Jaros oldalát hackerek támadták meg, ők tették fel rá az említett közleményt. (MTI)

  • A civilizált világban senki sem fogja elismerni a népszavazás eredményét – mondta az ukrán miniszterelnök. 

    Közben korábban az orosz felsőház elnöke bátor tettnek nevezte a krími Legfelső Tanács (parlament) csütörtöki "elvi" döntését az Ukrajnához tartozó terület Oroszországhoz való csatlakozásáról, és az erről március 16-ra kiírt referendumról.