Aladár, Álmos
-1 °C
1 °C

Éheznek az állatok a harkovi állatkertben

2014.03.08. 17:00

Az új ukrán kormány állítólag nem adott pénzt a harkovi állatkert fenntartására, ezért az intézménynek csak csak hétfőig volt pénze ételt venni az állatoknak. Az állatkert igazgatója szerint a terhes elefánt már annyira éhes, hogy hamarosan belehal a kimerültségbe, írja a Daily Mail.

"Az állataink nem harcolnak a túlélésért, semmilyen politikai nézetük sincsen, csak élni akarnak. Azonban, ha a kormány nem intézkedik sürgősen, akkor a teljes ártatlan állatok a jövő héten elkezdenek meghalni" - mondta az igazgató.

A helyi média szerint a harkovi állatkertnek szánt források végül máshova kerültek. A harkovi vezetés egyébként végig ellenezte a majdáni tüntetéseket, most azonban az új miniszterelnöknek kell könyörögnie az állatok ételéért.

Az elmúlt három hónapban, mióta a zavargások tartottak Ukrajnában, a beszállítók ingyen adták az takarmányt az állatkertnek, most azonban már pénzt kérnek. Bonyolítja a helyzetet, hogy Ukrajna maga is a csőd szélén áll épp, ráadásul egy részét megszállták az oroszok.

Az állatkert egyik dolgozója a helyi sajtónak azt mondta, amikor a helyzetről egyeztetett az igazgatóval, "az erős, felnőtt férfi" könnyekre fakadt.

A harkovi állatkertet 1890-ben alapították és már két világháborút túlélt.