Luca, Ottilia
-4 °C
3 °C

Maláj gép: így néztek ki a gyanús utasok

2014.03.11. 15:21

A malajziai rendőrség nyilvánosságra hozta a szombaton eltűnt repülőre hamis útlevéllel felszálló két gyanús utasról készült felvételeket. Egyikükről már biztosan meg is állapították, hogy nincs köze terrorszervezethez, írja a New York Times.

A 19 éves, iráni Púria Núrmohamadi Mehrdad egy osztrák férfitől tavaly ellopott útlevéllel Frankfurtba ment volna, ahol édesanyjával akart találkozni. A malajziai rendőrség felvette a kapcsolatot az asszonnyal. A második utast azonban még nem sikerült azonosítaniuk. Róla csak annyit tudni, hogy egy Luigi Maraldi nevű olasz férfi útlevelével szállt fel a repülőre, és Koppenhága lett volna a végállomása.

Azt is elmondták, hogy a korábbi bejelentéssel ellentétben, miszerint öt utas végül nem szállt fel a gépre, mindenki a repülőn volt, aki becsekkolt.

Robert K. Noble, az Interpol vezetője azt is elmondta, hogy a két irániról olyan bizonyítékok kerülnek elő, amik alapján nem valószínű, hogy közük lenne bármilyen terrorszervezethez. A két iráni férfi Kuala Lumpurba még iráni útlevelekkel érkezett, csak onnantól használták a lopott iratokat.

Gondatlanságból elkövetett emberölés?

Gondatlanságból elkövetett emberölés gyanújával előzetes eljárást indított a francia ügyészség a Malaysian Airlines malajziai légitársaság három nappal ezelőtt eltűnt utasszállító repülőgépe ügyében, írja az MTI. 

Az eltűnt franciák közül hárman a pekingi francia gimnázium tanulói voltak, a negyedik francia pedig az anyja volt két gimnazistának.

Több ország összesen 34 repülőgépe és 40 hajója keresi a Boeing 777-200-as utasszállító roncsait.

A hatóságok kikérdezték azt az iráni férfit is a thaiföldi Pattaya városában, aki a két utas jegyét fizette.

Miközben már negyedik napja nem találják nyomát a gépnek, a rendőrség bejelentette, hogy továbbra sem zárták ki, hogy gépeltérítés, terrortámadás történt, vagy a személyzet, esetleg az utasok körében „pszichológiai vagy személyes probléma" lépett fel.

A szombat hajnalban eltűnt gépet rengeteg kérdés lengi körül, sok történés előtt még a szakértők is értetlenül állnak. Ezekről bővebben itt olvashat>>>

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!