Mária
18 °C
28 °C

Moszkvát nem érdekli, ha kimarad a G8-ból

2014.03.25. 01:33

A krími válság miatt nem rendezik meg júniusban Szocsiban a G8-ak, azaz a világ hét vezető ipari hatalma és Oroszországcsúcstalálkozóját, ehelyett a hetek Oroszország kizárásával tartanak majd csúcsszintű megbeszélést Brüsszelben, írja az MTI.

Nem ismerik el a Krím kiválását

Az erről szóló döntést a hét ország állam-, illetve kormányfője hétfőn Hágában hozta meg, ahol nemzetközi nukleáris biztonsági tanácskozáson vesznek rész. A hét csúcsvezető az egyórás G7-es különtalálkozón úgy foglalt állást, hogy a Krím orosz annektálása a nemzetközi jog egyértelmű megsértését jelenti. A krími népszavazás, amelyen az Oroszországhoz való csatlakozás mellett döntöttek, a G7-es tanácskozásról kiadott közlemény szerint illegális volt, a hetek nem ismerik el sem a referendum kimenetelét, sem magát az orosz annektálást.

De mi az a G7-csoport?

Nem a szabadkőműves gyíkemberek titkos háttérhatalmi árnyékkormánya, hanem a világ vezető ipari nagyhatalmai: az Amerikai Egyesült Államok, Németország, Franciaország, Nagy-Britannia, Olaszország, Japán és Kanada.

Azon túl, hogy lemondták az idén júniusban Szocsiban tervezett találkozót, azt is leszögezték: nem kívánnak tanácskozni Oroszországgal mindaddig, amíg Moszkva nem változtat az irányvonalán. William Hague brit külügyminiszter így utalt erre az újságírók előtt:

nehéz lesz Oroszországnak visszakerülnie a G8-as körbe a közeljövőben.

A szintén Hágában tartózkodó Szergej Lavrov orosz külügyminiszter előzőleg, a már korábban kiszivárgott tervekről így nyilatkozott:

Nem lesz tragédia, ha elmarad Szocsiban a G8-as csúcs.

A G7-ek Ukrajna mellett állnak

A G7-es csoport szintén lemondta az áprilisra Moszkvába tervezett külügyminiszteri találkozót is, valamint úgy döntött, hogy a hét ország energiaügyekben illetékes minisztere vitassa meg a közös energiabiztonság erősítésének a lehetséges módjait. A csoport kilátásba helyezte: abban az esetben, ha Moszkva tovább súlyosbítja a helyzetet, összehangolt szankciókat rendelnek el Oroszországgal szemben, és hogy ezek a szankciók súlyosan fogják érinteni az orosz gazdaságot.

A G7 a helyes irányba tett lépésként nyugtázta, hogy Oroszország támogatja az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet ukrajnai megfigyelő misszióját. A vezető ipari államok irányítói ezzel egyidejűleg teljes támogatásukról biztosították Ukrajnát. Abe Sindzo japán miniszterelnök bejelentette, hogy a szigetország 150 milliárd jen (nagyjából egymilliárd euró) pénzügyi segítségben részesíti Ukrajnát, szemben a korábban előirányzott 100 milliárd jenes támogatással.