Judit
3 °C
7 °C

A calabriai maffia lenyomta a McDonald'sot

2014.03.27. 13:54

Elérte az 53 milliárd eurót (16 ezer milliárd forintot) a délolasz 'ndrangheta bűnszervezet tavalyi forgalma, és ezzel meghaladta a McDonald's és a Deutsche Bank együttes éves bevételét – írja az MTI a Demoskopika kutatóintézet jelentésére hivatkozva.

A calabriai maffia vagyonának nagy része kábítószer-kereskedelemből (24,2 milliárd euró) és hulladékfeldolgozásból (19,6 milliárd euró) származik. De a családi klánok hálózatából összeálló 'ndrangheta tavaly 2,9 milliárd euróra tett szert zsarolásból és uzsoraságból, míg a sikkasztás 2,4 milliárd eurós, a szerencsejáték pedig 1,3 milliárd eurós bevételt jelentett számára. Eközben fegyvereladásból, prostitúcióból, márkás árucikkek hamisításából és emberkereskedelemből további egymilliárd eurója származott a szervezetnek.

A rendőrségi, igazságügyi, kormányzati és parlamenti dokumentumok alapján készült tanulmány szerint a 'ndrangheta 2013-as forgalma megfelel a tavalyi olasz bruttó hazai termék (GDP) 3,5 százalékának. A legbefolyásosabbnak tartott olasz bűnszervezet tevékenységében világszerte mintegy 30 országban összesen 60 ezren vesznek részt.