Zoltán
9 °C
21 °C

Felborult buszba rohant egy teherautó Kínában

2014.03.28. 11:00

Legkevesebb 16 halottja van egy délnyugat-kínai közlekedési balesetsorozatnak, a sérültek száma 55, közülük öten vannak súlyos állapotban – írja az MTI kínai médiaforrásokra hivatkozva.

A beszámolók szerint a Paotou-Maoming közötti autópálya Csungking városi szakaszán egy busz vezetője elveszítette uralmát a jármű felett és egy kanyarban felborult, a mögötte haladó teherautó pedig a ködös időben belerohant. Ezután még több autó ment egymásba. A helyszínen 15-en vesztették életüket, egy ember a kórházba szállítás után halt meg.

Preventív szemlélet

A kínai közbiztonsági minisztérium közlekedésbiztonsági akciókat, fokozott közúti ellenőrzéseket hirdetett az országban, közleményük szerint igyekeznek elfogni és megbüntetni a piros lámpán áthaladókat, az ittasan vezetőket és a gyorshajtókat.

Vizsgálják azt is, hogy a személyszállító autóbuszok, iskolabuszok, illetve a veszélyes anyagokat szállító teherautók a forgalomban való részvétel előírásainak megfelelő műszaki állapotban vannak-e.

Az észak-kínai Sanhszi tartományban március elején két gyúlékony és robbanásveszélyes metanolt szállító teherautó ütközött egymásnak egy alagútban. A baleset következtében tűz ütött ki, amely átterjedt az alagútban lévő szénszállító teherautókra és személyautókra is. 31 ember meghalt, kilencet még mindig eltűntként tartanak nyilván.