Hatalmas földrengés egy kis szökőárral

2014.04.02. 08:01 Módosítva: 2014.04.02. 10:09

Hatalmas erejű, 8,2-es fokozatú földrengés rázta meg helyi idő szerint kedd este Chile északi részét, írja az MTI. Az NBC News szerint elővigyázatosságból 900 ezer embert kell kitelepíteni az ország partvidéke mentén, öt halálos áldozatról tudni.

A földrengés fészke a Csendes-óceán alatt volt, 99 kilométerre északnyugatra Iquique bányászvárostól, de még az epicentrumtól 470 kilométerre fekvő bolíviai La Pazban is érezni lehetett. Az első rengést legalább 9 további követte, és ma is előfordulhatnak még utórengések.

Az erős földmozgás ellenére a vártánál gyengébb volt a az óceánból feltörő szökőár, és maga a földrengés sem okozott komolyabb pusztítást Chilében: csak a vályogházak dőltek össze, és néhány út záródott le. Ennek ellenére biztos, ami biztos, a tengerparti településeket gyorsan elkezdték kiüríteni.

A kárjelentésben szerepel, hogy az iquiquei női börtönből háromszáz fegyenc szökött meg, de azt még nem tudni, ez mennyire kapcsolódik a földrengéshez.

Michelle Bachelet elnök katasztrófa sújtotta területnek nyilvánította az ország északi részét, és programjait lemondva a térségbe sietett.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport