Lukács
8 °C
22 °C
Index - In English In English Eng

Hét év után vádat emeltek Malina Hedvig ellen

2014.04.04. 13:37

Hét évig tartó eljárás után az ügyészség vádat emelt Zsák Malina Hedvig ellen, írja az Új Szó a Pravda.sk-ra hivatkozva. Andrea Predajňová, a főügyészség szóvivője megerősítette, hogy szerdán hamis vallomástétel és hamis eskü bűntette miatt eljárást kezdeményeztek a Nyitrai Járásbíróságon.

Az akkor 23 éves diáklány azt mondta, hogy 2006 augusztusában megverte két férfi Nyitrán, mert az utcán magyarul beszélt. Az ügy vizsgálatát a rendőrség szeptemberben azzal zárta le, hogy az eset nem történt meg, vagy nem úgy, ahogy a nő vallomásában elmondta. 2007 májusában Malina Hedvig ellen hamis tanúzás vádjával eljárást indított a szlovák főügyészség, ez zárult most le.

Malina Hedvig péntek reggel nyilatkozott az MTI-nek, azt mondta, hogy az ügye színtiszta politikai erőfitogtatás a Fico-kormány részéről. Ma egy győri bérelt lakásban élnek családjával, 2015-re egy közeli faluban épül fel az otthonuk. Mint mondta, olyan helyet kerestek új életükhöz, amilyet Dunaszerdahelyen odahagytak: új építésű házas, sok gyermekes család által lakott részt.