Csilla, Noémi
5 °C
18 °C

Két évre börtönbe küldik a volt szlovén miniszterelnököt

2014.04.28. 21:04

A szlovén fellebbviteli bíróság megerősítette hétfőn a volt miniszterelnökre, Janez Jansára korábban kimondott ítéletet: egy korrupciós ügy miatt kétévi letöltendő börtönbüntetésre ítélték, írja az MTI. Jansa, a konzervatív Szlovén Demokrata Párt (SDS) volt kormányfője a bíróság szerint 2006-ban kenőpénzt fogadott el a Patria finn fegyvergyártó cégtől. A Patriával 278 millió eurós szerződést kötöttek 135 páncélozott jármű szállítására.

Janez Jansa nem egészen egy éve kényszerült lemondani a miniszterelnöki posztról más korrupciós vádak miatt. Az első fokú ítélet a Patriával kapcsolatos ügyben 2013 júniusában született meg. Janza fellebbezett, így került az ügy másodfokra.

Két másik vádlottat, Ivan Crnkovic üzletembert és Tone Krkovicot, a szlovén hadsereg tábornokát 22 hónap letöltendő börtönbüntetésre és fejenként 37 ezer eurós (11 millió forint) pénzbüntetésre ítéltek. A 37 ezer eurót Janzának is ki kell fizetnie.

A kormányfői poszton Jansa utódja Alenka Bratusek, a balközép Pozitív Szlovénia vezetője lett, akitől pártja pénteki kongresszusán megvonta a bizalmat, és helyette Zoran Jankovic ljublanai polgármestert választották a párt élére. Bukása előre hozott választáshoz és újabb mély belpolitikai válsághoz vezethet Szlovéniában.

A szlovén köztársasági elnök, Bohut Pahor a Jansa ügyében hozott ítéletre úgy reagált, hogy azt tiszteletben kell tartani. A pártok megosztottak abban, hogy szerintük lesz-e politikai következménye az ítéletnek, vagy sem. A szlovén törvények nem tiltják, hogy elítéltek induljanak a választásokon.