Klaus: Az EP kamu, mindegy, hogy ki a főnöke
További Külföld cikkek
- Éhségsztrájkba kezdhetett a börtönben Hegyi-Karabah korábbi vezetője
- Párizsban azzal fenyegetőzött egy férfi, hogy felrobbantja magát
- Újabb országban okoztak áradást a heves esőzések, többen meghaltak
- Felgyújtotta magát egy férfi Donald Trump bírósági tárgyalása közben
- Hét év börtön jár Oroszországban kannabiszos gumicukorért
„Az egész rendszer megbukott, a rendszert meg kell változtatni” – ha csak egy tételmondatot kellene kiragadni Václav Klaus volt cseh államfő budapesti, az Európai Unió hibáiról szóló előadásából, valószínűleg ez lenne az. Bár azt előre borítékolni lehetett, hogy az euroszkeptikus nézeteiről ismert politikus valószínűleg erre fogja kihegyezni az MNB épületében tartott beszédét – az őt beharangozó, egykor Margaret Thatcher szövegírójaként is dolgozó veterán újságíró, John O'Sullivan előre sejttette, hogy az előadás ellentmondásos lesz –, de Klaus olyannyira beleélte magát a „centralista, túlszabályozott, antidemokratikus” EU bírálatába, hogy az első blikkre ennél semlegesebb közönség egy részét is meggyőzte. Legalábbis a Danube Institute által szervezett előadás utáni vitában a „teljesen egyetértek Önnel” kezdetű kérdések aránya erre engedett következtetni.
Persze voltak kétkedő hangok is: a Hír TV riportere például arra lett volna kíváncsi, hogy az ukrajnai történések nem indokolnának-e egy minden eddiginél erősebb európai összefogást, amire Klaus így kérdezett vissza:
Maga a köztévétől van, igaz? Hogy magántévétől? Az még rosszabb
– hozzátéve, hogy ez a felvetés olyan gondolkodásmódra utal, amivel utoljára a kommunizmusban találkozott. Az egykori cseh elnök ugyanis úgy véli: Ukrajna egy „importált forradalom” következményeit nyögi, amit azok a külső erők szabadítottak rá, amelyek a kelet és a nyugat közötti választásra kényszerítették. Szerinte ez a gesztus Ukrajna lerombolásával volt egyenértékű. Ugyanakkor azt is hozzátette, hogy a konfliktusnak nemcsak Ukrajna lakossága, hanem az európai demokraták is az áldozatai, mert ez újabb ürügyet szolgáltathat egy európai szuperállam létrehozására, amivel „egy lépéssel közelebb kerülünk Aldous Huxley Szép új világához”.
Egy eurorealista sirámai
Az előadáson Klaus egyik vesszőparipáját sem hagyta ki – megemlítette például azt is, hogy a globális felmelegedés „nonszensz”, és hogy az erről szóló könyvét 20 nyelvre fordították le (magyarra pont nem) –, de azért a prímet mégiscsak az EU bírálata vitte. A volt cseh elnök saját bevallása szerint nem euroszkeptikus, csak „eurorealista”, a vele ellentétes véleményen lévők pedig „euronaivisták”.
Klaus szerint a csatlakozás tízéves évfordulóján nincs mit ünnepelni, mert „tíz éve nem egy egészséges, gyorsan növekvő, demokratikus egységhez csatlakoztunk”. A cseh elnök elismerte az integráció első évtizedeinek eredményeit, többek között a tőke és a munka szabad mozgásának megvalósítását, de szerinte a projekt már valahol a 80-as évek végén kisiklott, amikor a francia szocialistáktól érkező Jacques Delors volt az Európai Bizottság elnöke.
Ma viszont ennél is rosszabb a helyzet, „az EU kudarca egyértelművé vált”, amit Klaus szerint a következők jeleznek:
- Csehország csatlakozása óta 3600 irányelvet fogadott el az EU, 500 európai jogszabályt kellett implementálniuk;
- egyre súlyosabb a demokratikus deficit, szerinte annyira, hogy ez már nem is deficit, hanem „defect” (ami ugyanúgy hiányt, de egyben tökéletlenséget is jelent);
- a nemzetállamokat antidemokratikus módon elnyomják a páneurópai kormányzás érdekében;
- az EU „új európai szocializmust”, „túladminisztrált társadalmat” épít;
- a gazdaságot túlszabályozzák, továbbra is fenntartják a gondoskodó jóléti állam légkörét;
- a szuverenitásvesztés olyan mértékű, hogy már csak „névlegesen élünk szabad országban”;
- az euró gyakorlatilag megbukott, a rögzített árfolyam miatt eleve nem volt több mint „egy naiv kísérlet a történelem kiiktatására”;
- különböző „izmusok” uralják a politikai közbeszédet, például olyanok, mint a multikulturalizmus, az „emberi jogizmus”, a környezetvédő (environmentalism) és homoszexuális (“homosexualism”) mozgalmak – ezek Klaus szerint „negatívan befolyásolják a szabadságérzetünket”.
Az EP nem igazi, ezért mindegy, hogy ki a főnöke
A fenti nézetek alapján azt hihetnénk, a cseh elnöknek már csak a kelet-európai szélsőjobboldali pártokban akadnak szövetségesei, de ez tévedés: elmondása szerint sehol Európában nem találkozott olyan kormányon lévő politikai vezetőkkel, akiknek az EU-val kapcsolatos nézetei közelebb állnának az övéhez, mint Magyarországon. Pedig több nagyon radikális állítást is megfogalmazott az integrációval kapcsolatban: például azt, hogy a projekt az európai békéhez való hozzájárulásának emlegetése „hihetetlenül olcsó érv, politikai opportunizmus”, ami egyszerűen nem fér a fejébe.
A problémákat hosszan soroló Klaus a megoldási javaslatokra vonatkozó kérdéseket azzal rendezte le, hogy szerinte tévedés ilyet kérdezni, mert nem egyes kiigazító lépésekre van szükség, hanem az egész rendszer alapjaiban rossz. A hasonló kérdésfelvetéseket a kommunizmus végnapjaihoz hasonlította, szerinte „a gondolkodásunk és a viselkedésünk alapvető megváltoztatására van szükség”, de megemlítette azt is, hogy egy kínai vezető, akivel mostanában beszélt, egyenesen forradalmat javasolt.
Ebből a szemszögből vizsgálva Klaus szerint az EP-választásnak sincs túl nagy jelentősége. Ahogy fogalmazott:
(Az Európai Parlament) nem egy igazi parlament, majdnem lényegtelen, hogy ki a főnöke.
Azért annyit elárult, hogy annak nem örülne, ha az új EP a német szociáldemokrata Martin Schulzot választaná a Bizottság elnökének, akkor már inkább az Európai Néppárt által jelölt Jean-Claude Junckert támogatná, de legszívesebben a brit euroszkeptikus Nigel Farage-ra szavazna, aki viszont nem indul. Legfőbb politikai szövetségeseit egyébként kérdésre sem nevezte meg, mert attól tartott, hogy ez rossz fényt vetne rájuk.
Mint a modern jazz
„Az Európai Unió, különösen a Lisszaboni Szerződés óta, óriási hatalmat biztosított az európai nagyhatalmaknak, míg többnyire lefokozta a kis európai államok szerepét, amely ránk is vonatkozik. A mi súlyunk nulla...” – előlegezte meg Václav Klaus volt cseh elnök budapesti előadását április végén Prágában, Csehország EU-csatlakozásának tizedik évfordulója alkalmából.
Václav Klaus pályáját közgazdászként kezdte, 1971 és 1986 között a Csehszlovák Állami Bankban dolgozott, majd a bársonyos forradalom egyik aktív figurájaként az 1989-ben felálló nemzeti egységkormány pénzügyminisztere lett, valamint 1991-től 2003-ig a jobbközép Polgári Demokratikus Párt elnökeként politizált. 1992-ben a rövid életű Cseh és Szlovák Szövetségi Köztársaság cseh tagállamának miniszterelnöke, majd az 1993-ban önállósodott Cseh Köztársaság első miniszterelnöke volt, egészen 1998-ig .
A privatizációt levezénylő piacpárti közgazdászként elemzők úgy tartják, ő tanította meg a cseheknek a kapitalizmust, ugyanakkor már a kilencvenes évek végén kritika érte az őt az elnöki székben megelőző Václav Hável részéről, aki a gyors privatizációban látta a kilencvenes évek gazdasági problémáinak okát. Kettejük politikai rivalizálása a későbbiekben is meghatározó volt, a BBC egyik cikke egyenesen Klaus „fő ellenségének” nevezte a 2011-ben elhunyt volt államfőt.
Klaus megosztó személyiségéről cikkek sora született, a BBC egy ízben ezt írta róla:
Mr. Klaus olyan, mint a modern jazz. Vagy szereted, vagy utálod.
A politikus a kétezres évekre egyre látványosabb euroszkepticizmusát egyes elemzők pálfordulásként értékelték, míg mások az egyik legkonzisztensebb politikusnak tartják, aki a kezdetektől fogva kritikusan szemlélte az európai integrációt. Az Európai Unióval szemben megfogalmazott bírálatai leginkább a Lisszaboni Szerződés vitájában kaptak komoly nemzetközi visszhangot: a 2003-tól 2013-ig cseh köztársasági elnök Klaus vétóval fenyegetett, először az ír népszavazás eredményét várta ki, majd garanciákat és a emberi jogi charta alóli felmentést kért (a jelenlegi Sobotka-kormány februárban kilátásba helyezte ennek feladását), végül a cseh alkotmánybíróság döntése után 2009-ben aláírta a szerződést.
EU-ellenes kirohanásai azóta sem hagytak alább: több publikációja és könyve is megjelent a témában, valamint elnöki mandátumának 2013. márciusi lejárta után a cseh sajtóban az is felmerült, hogy a 2014-es EP-választáson az euroszkeptikusok élére állhat, de ezt később cáfolta. Arra viszont láthatólag minden alkalmat megragad, hogy „eurorealista” nézeteit terjessze, amiben a saját think-tankjén keresztüli könyvkiadás mellett a szónoki képességei is segítik.