Szilárda
2 °C
7 °C
Index - In English In English Eng

Nem lesz Conchita Wurst-parádé Oroszországban

2014.05.15. 22:50

Elutasították a moszkvai hatóságok orosz melegaktivisták kérését, hogy egy parádéval ünnepelhessék az osztrák Conchita Wurst eurovíziós győzelmét. A felvonulást május 27-én tartották volna, körülbelül száz ember részvételével. A visszautasítás indoka az volt, hogy az ünnepség provokálná a melegellenes csoportokat, és sérti a fiatalok erkölcseit. Oroszországban a kilencvenes években óta ugyan nem büntetik a melegeket, de a homofóbia továbbra is nagyon erős. Tavaly elfogadtak egy törvényt a kiskorúak védelmére hivatkozva, amely tiltja, hogy nyilvánosan, pozitívan legyen szó a homoszexualitásról.  

Conchita Wurst meleg férfi, dalát női ruhában, sminkben, de szakállal adta elő. Ennek ellenére az eurovíziós szavazáson, ha csak a telefonos szavazatokat (vagyis a közönség véleményét) vesszük számításba, Ausztria az első háromban végzett az oroszoknál, ahogy Azerbajdzsánban, Örményországban és Grúziában is. 

Igaz, hogy az oroszok voltak azok is, akik Wurst győzelem után kijelentették, hogy saját dalversenyt akarnak, eurázsiait, amely „életben tartja a hagyományos értékeket”. Hosszabb cikkünket a verseny győzteséről itt lehet elolvasni, a versenyről pedig itt írtunk részletesebben.