Koronavírus adatok

2021. dec. 02.
Oltottak Kórházban Elhunytak Fertőzöttek
Melinda, Vivien
5 °C
7 °C

Magyar férfit ejtettek foglyul Ukrajnában

2014.05.19. 16:00 Módosítva: 2014.05.19. 22:59

Ismeretlen fegyveresek foglyul ejtettek egy magyar férfit Ukrajnában – közölte a Terrorelhárítási Központ (TEK). A hvg.hu úgy tudja, hogy a férfit még a hétvégén fogták el.

NATO: Ott vannak az oroszok

A NATO-nak továbbra sincsenek bizonyítékai arról, hogy Oroszország megkezdte csapatai kivonását az ukrán határ térségéből, mondta Anders Fogh Rasmussen főtitkár. Szerinte semmi különösebb ok nincsene, ami miatt Oroszországnak ekkora erőket kellene összpontosítania az ukrán határ közelében. Rasmussan szerint lehetővé kell tenni, hogy az ukránok a vasárnapra kiírt elnökválasztáson szabadon és békés körülmények között nyilváníthassák ki akaratukat.

A TEK közleményében azt írta, hogy a magyar állampolgárságú férfit Kelet-Ukrajnában ejtették foglyul eddig tisztázatlan körülmények között. Hajdu János, a Terrorelhárítási Központ (TEK) főigazgatója az ATV Egyenes Beszéd című műsorában azt mondta, a férfi egy ukrajnai cégnél dolgozik. Magyar rendszámú autójával éppen a munkáját végezte, amikor a válságövezetbe, „rossz helyre tévedt." Az M1 Este című műsorában még annyit tett hozzá, hogy a férfi nem tartott be bizonyos szabályokat, rossz útvonalat választott.

Ezért nem klasszikus túszejtésként kezelik a helyzetet, és egyelőre senki nem kért semmit azért, hogy a férfit szabadon engedjék. Nem a férfi családjától, hanem operatív úton jutottak ahhoz az információhoz, hogy egy fegyveres csoport megállította és azóta is fogva tartja a magyar állampolgárt.

Ugyanakkor egyelőre nem tudják, hogy kik a fogvatartók, most szerzik be a szükséges információkat. Éppen ezért indult el a TEK speciális egysége a területre, ahol megkezdik a tárgyalásokat, először a helyi társszervekkel.

Mivel a helyszínen harcok is dúlnak, a Terrorelhárítási Központ speciális egysége – a hazai és nemzetközi szabályoknak és protokollnak megfelelően – haladéktalanul Ukrajnába utazott

– írta a TEK Társadalmi Kapcsolatok Osztálya az MTI-nek. Hajdu azt mondta, ez nem egy elsősorban fegyveres alakulat, például az is a feladatuk, hogy segítsenek orvosi segítséget nyújtani a férfinak, ha kiszabadul.

A Külügyminisztérium honlapján olvasható utazási tanácsot itt olvashatja el. Eszerint Ukrajna II. Fokozott biztonsági kockázatot rejtő országok és térségek kategóriájába tartozik. Különösen kérik, hogy mindenki halassza el beutazását Donyeck és Luganszk megyékbe.

Áprilisban oroszbarát szeparatisták elraboltak nemzetközi EBESZ-megfigyelőket Kelet-Ukrajnában. Végül pedig csak hetek után engedték őket szabadon. Fogvatartásukról azt mondták, „aligha érezheti magát valaki vendégnek, ha egész nap gépfegyveres katonák őrzik."