Lázár, Olimpia
-6 °C
-3 °C

Felkelők foglaltak el egy iraki tartományt

2014.06.10. 14:15

Iszlamista felkelők ellenőrzésük alá vonták kedden az észak-iraki Ninive tartomány egészét, amelynek székhelye, Moszul már korábban a kezükbe került – közölte sajtótájékoztatóján Uszáma an-Nudzseifi parlamenti elnök. 

 Ez az első eset, hogy az arab ország egy egész tartománya a lázadók hatalmába került. A 3,5 fél milliós, szunnita és kurd többségű tartományban jelentős az olajipar.

A parlament elnöke szerint a felkelők folytatják előrenyomulásukat a Ninivével délen szomszédos Szaláheddín tartomány felé. Núri al-Máliki miniszterelnök szükségállapot bevezetését kérte a bagdadi parlamenttől Ninive tartomány elfoglalása miatt – írja az MTI. A jelentések szerint Moszult 150 ezer menekült hagyta el rövid idő alatt.

A lázadók hétfő este egy kormányhivatalt foglaltak el az ország második legnagyobb városában, Moszulban. A támadáskor az épületben volt Atíl Nudzseifi kormányzó is, de a rendőrségnek sikerült annyi időre feltartóztatnia a rakétagránátokkal, mesterlövészpuskákkal és géppuskákkal felszerelt több száz lázadót, hogy a kormányzó el tudott menekülni.

Hivatásos katonatisztek szerint  az iraki hadsereg erkölcsileg lezüllött, és szervezettségben nyomába sem ér a szunnita lázadóknak, akik a szomszédos Szíriában is harcolnak az ottani kormányerők és más lázadószervezetek ellen. A támadásokban az az Levantei Iszlám Állam Irakban (ISIS) nevű terrorszervezet vez részt, amivel még az Al Kaida sem működik együtt.

Az ország miniszterelnöke ugyan ígéretet tett arra, hogy hamarosan kisöprik az ISIS-t Ninive környékéről, de ezt már a Falludzsát megszálló szunnita fegyveresek esetében is megtette még idén januárban, és az a helyzet sem változott sokat azóta.

Az, hogy a terroristák ilyen nagy területet tartanak az ellenőrzésük alatt, az iraki parlament elnöke szerint nemcsak az országra, de az egész Közel-Keletre veszélyt jelent. Irakban a vallási hátterű erőszakos cselekményekben csak májusban 800 ember halt meg, ebből 603 civil áldozat volt. Tavaly az ENSZ jelentése alapján 8860 ember halt meg ilyen események miatt.

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!