Lázár, Olimpia
-2 °C
3 °C

100 km-re vannak az iszlamisták Bagdadtól

2014.06.12. 11:29 Módosítva: 2014-06-12 12:01:56

Az iszlamista fegyveresek csütörtökön délelőtt már kevesebb mint száz kilométerre voltak az iraki fővárostól, Bagdadtól, miután a hét elején villámgyors műveletekkel nagy területeket foglaltak el az ország északi részén.

A felkelők ellenőrzésük alá vonták a fővárostól 90 kilométerre fekvő Dzuluíja városát. Egy helybeli arról számolt be, hogy fegyveresek cirkáltak a város utcáin, miközben a körzetben egyetlen kormánykatona sem volt.

A lázadók korábban megkísérelték elfoglalni Szamarrát is, de ezt a kormányerők megakadályozták. Szamarrában nyolc évvel ezelőtt, 2006 februárjában merényletet követtek el egy síita imám mauzóleuma ellen, ami véres konfliktust robbantott ki a szunnita és síita lakosok között. A mintegy két évig tartó háborúskodásban több ezren haltak meg. Akkor még Irakban tartózkodtak az amerikai irányítás alatt álló nemzetközi erők.

Egy kurd szóvivő csütörtökön azt jelentette be, hogy a legnagyobb városok közé tartozó Kirkuk teljes egészében kurd erők kezére került. Az iraki hadsereg elhagyta a Ninivével szomszédos tartományban fekvő várost.

Az állami televízió csütörtökön azt jelentette, hogy a hadsereg különleges egységei visszavették az ellenőrzést Tikrítben, amelyet az iszlamisták előző nap foglaltak el. A jelentésből azonban nem derül ki pontosan, hogy a tartományi kormányzóság épülete mellett mely objektumok és a város mely részei kerültek ismét a kormányhadsereg kezére.

Az iraki parlament csütörtökön ül össze, hogy Núri al-Máliki kormányfő kezdeményezésére rendkívüli állapotot rendeljen el.

Az Iraki és Levantei Iszlám Állam (ILIÁ) nevű szélsőséges iszlamista csoport kedden elfoglalta Moszult, Irak második legnagyobb városát, Ninive tartományt, valamint Kirkuk és egy másik közeli tartomány, Szalaheddin egyes körzeteit. Az ILIÁ szerdán ellenőrzése alá vonta a Moszul és Szamarra között fekvő Tikrít városát.

Abu Mohamed al-Adnani, az ILIÁ szóvivője egy szerdai hangüzenetben arra buzdított, hogy vonuljanak Bagdad ellen.

Al-Máliki kormányfő szerdán felszólította a különböző törzseket, hogy nyújtsanak támogatást a kormányhadseregnek és a rendőrségnek. A lakosságot arra kérte, hogy jelentkezzenek önkéntesnek a hadseregbe, és vegyenek részt az ILIÁ elleni harcban.

Az ILIÁ a Twitteren korábban azt is közölte, hogy a Bagdad elleni offenzíva célja "az egész állam elfoglalása és megtisztítása a hitehagyottaktól". A szíriai polgárháborúban is aktív szélsőséges szervezet korábban bejelentette, hogy egy kalifátust akar létrehozni Szíria és Irak területén.