Auguszta
-3 °C
2 °C

Az ukrán lázadók Budapestet akarják lemásolni

2014.06.14. 12:32
Az elfoglalt városban a Szakács, a Zugügyvéd és a Rokkantnyugdíjas elárulta: az ország független városállamok laza szövetségévé alakul. Mi köze a romantikus álomnak a pilisi földcsakrásokhoz, és egy budapesti kolbászgyárhoz?

Mit akarnak valójában a kelet-ukrajnai felkelők? A válaszhoz teljesen felesleges volt szakadár vezetőkkel beszélgetnem, sajtótájékoztatókra járni, és híreket olvasni. Elég volt bejutni egy Donyeck melletti kisváros megjegyezhetetlenül unalmas főterére, hogy értsem, mi fűti a lázadókat. Ráadásul nem politológusok, orosz provokátorok, vagy Kovács Béla árulták el a titkot. Dokucsajevszk újdonsült vezetői álltak mellettem a tomboló hőségben: a szakács, a zugügyvéd, és a rokkantnyugdíjas.

Szavaikból kiderült, miért elengedhetetlenül fontos a kelet-ukrán területek elszakadása.

Hogy megalakuljon az önálló városállamok laza hálózatából álló Novorosszija. Az új államot nekünk magyaroknak nem olyan nehéz elképzelni: mintha egybegyúrnánk a Nagy-Magyarország hívők, pilisi földcsakrások, és a kádárrendszer-rajongók vágyálmait. Eddig a felismerésig azonban kalandos út vezetett.

Támadó V-alakzat fogad

Az ukrán választás után kaptuk a hírt, hogy a Donyecktől 40 kilométerre fekvő város vezetését átvették a szakadárok. Egy órával később a főtér kornyadozó díszfenyőinek árnyékában álltunk tétován. A városháza és a rendőrség meszelt épületei közti poros téren semmi nem mozdult. Talán nem is az oroszbarátok előrenyomulásáról kellene írnom, hanem hogy hová tűnt a település mind a 24 ezer lakója, gondolkoztam, amikor befarolt mellénk egy kopott Toyota, és kipattant belőle három férfi.

„Kik maguk, és mit fényképeznek” – szegezték nekünk a kérdést. A helyzet komolyságát csak az csökkentette, hogy a kérdező papucsban volt, és úgy fogta a kezében a cigit, autókulcsot, és mobilt, mint a lángosos, aki kiugrott a sarokra egy fröccsért. Bal válla mögött sildes sapkás, trikós figura állt, aki smink nélkül alakíthatna kisstílű tolvajt egy hatvanas évekbeli, szovjet filmben. Jobb válla mögül pedig egy srác nézett ránk sárga-fekete csíkos horgászkalappal a fején.

Símaszkot nem viseltek, és bár támadó V-alakzatban sorakoztak fel, a hangulat inkább emlékeztetett egy Menzel-filmre, mint kommandós akcióra. Amikor rettegés helyett közvetlen stílusban megkérdeztem, miért nem rendezhették meg az elnökválasztást a városban, ők sem tudták tartani tovább a szigorú alakzatot.

„Parancsot kaptunk a Donyecki Népköztársaságból, hogy meg kell akadályoznunk a szavazást. Hogy miért? Mert ez már nem Ukrajna.” – mondta a főnök.

A csíkos sapkás sietve hozzátette: „De nem volt erőszak. Csak bementünk, és mondtuk az embereknek, hogy be kell zárniuk a helyet.”

A tér egyik épületére mutattak: „Jöjjenek be a központunkba, ott elmondjuk.” Elhaladtunk egy csoport rendőr mellett, akik barátságosan köszöntek a felkelőknek, de amikor elindultam feléjük, gyorsan behúzódtak az őrszobára. „Nem akarnak velünk beszélni. – magyarázta a tolmácsom. – Valószínűleg fel kellene lépniük a szakadárok ellen, de itt mindenki ismer mindenkit, és a nyugalom miatt inkább elsunnyogják a dolgot.”

A Szakács, a Zugügyvéd és a Rokkantnyugdíjas

A központ egy munkásszálló közösségi helyiségére emlékeztetett. Csocsó ugyanakkor nem volt, helyette egy íróasztal és egy számítógép állt a neonfényben. Fegyvereknek nem láttam nyomát, igaz, sok további helyiség nyílt még a folyosóról. A főnök körbemutatott a sivár helyiségben, azzal a mozdulattal, ahogy a filmekben a high-tech irányító központokban szoktak: „Ez a bázisunk. A polgármester utalta ki a számunkra. Mi működtetjük Dokucsajevszk milíciáját. 12 órás váltásban teljesítünk szolgálatot.”

„És ki fizet ezért?” – kérdeztem, amire büszkén válaszolták: „Senki. Nem a pénzért csináljuk. Van rendes munkánk, én szakács vagyok” – mondta a vezetőjük – „ő ügyvéd, szóval, valamilyen jogi ügyeket intéz” – mutatott a zöldpólós srácra. „Én rokkantnyugdíjas vagyok” – intett a harmadik olyan mosollyal, mintha azt jelentette volna be, hogy lányokat castingol filmekhez.

„Akkor állt fel a milícia, amikor a környéken egyre több lett a gond. Kellett valami, hogy megvédjük magunkat.” – magyarázták.

Meghökkentem.

„A problémákat nem éppen a milíciák okozták? Amíg az oroszbarát csoportok nem foglaltak el épületeket, és nem építettek barikádokat, nem volt errefelé semmilyen feszültség.” – mondtam zavartan.

A Szakács válasza jelölte ki a pontot, ahonnan kettévált az ismert világ. A két fél közt ásító, feneketlen űr nyílt meg, amelyen semmilyen híd nem érhetett át. Annyi volt biztos, hogy a világ két fele közül csak az egyik lehet valóságos, a másik a ködös illúziók dimenziójába tartozik.

Államalapítás állatkerttel

A Szakács hosszú, és csapongó levezetése szerint a bajokat az ukrán állam csinálta, titkos hadműveletek segítségével. A szomszédos Volnovaka határában az ukrán katonákat például nem az oroszbarát szakadárok mészárolták le, ahogy az a hírekben megjelent, hanem az ukrán állam által felbérelt álterroristák. Bár az is lehet, hogy az ukránpárti Azov milicia volt a bűnös. Hogy ezt mi bizonyítja? Mindenki tudja.

Kinn tombolt a hőség, a vezérlőközpontban kellemes volt a hőmérséklet, hellyel kínáltak minket, és a három államalapító atya felvázolta, mi mozgalmuk célja.

Szakács hosszasan sorolta Dokucsajevszk egyedülálló adottságait.

  • Működik a városban egy nagy ipari kombinát.
  • Rendkívül jó a levegő.
  • Gazdag termőföldek terülnek el a környéken.
  • Jó a víz.
  • Van saját állatkertjük. Iinternetes keresésem alapján az állatkert lakója egy láma, egy emu, egy igen barátságos kinézetű róka, és néhány madár.

„Ezek után minek nekünk Kijev? Mondd meg! Minek? Csak elviszik az adónkat, és nem hagynak itt semmit. Az utak rosszak (amúgy igaz), a fizetések alacsonyak (igaz, a rokkantnyugdíjas 1050 hrivnyát kap havonta, ami 150-nel kevesebb annál, mint amennyit mi fizettünk naponta a sofőrünknek), a vezetők pedig 23 éve ugyanazok az oligarchák, mindegy ki van a választási listán (szintén igaz). Meg tudunk mi magunk oldani itt mindent.”

– szónokolta patetikusan a Szakács.

A minden, és az oda vezető út egyébként a klasszikus szélsőjobbos forgatókönyvet követte. Felvázolnak néhány valós problémát, majd ajánlanak valami vállalhatatlan, a gondokat csak súlyosbító megoldást. Ami a magyar szélsőjobbnak például a Nagy-Magyarország visszaállítása, az itt Novorosszija volt. Egy idő után azonban kezdett derengeni, hogy a vágyott ősi állam újjáalapítása csak a második lépés lenne.

Nem lesznek szegények és gazdagok, akár csak Budapesten

A triumvirátus inkább egy városállam kikiáltását tűzte ki célul, amely a többi, szomszédos városállam laza szövetségeként adná ki Novorossziját. A vágyott földet az őskommunizmus békéje és igazságossága lengené be.

Szavaikból kiderült, hogy Novorosszijában nem lesznek szegények és gazdagok, a vezérigazgató és a segédmunkás ugyanannyit keres majd.

„Nekem él egy unokatestvérem Budapesten. Egy kis kolbászüzeme van, és hiába ő a tulaj, a munkások ugyanannyit keresnek, mint ő. A főnök meg a munkás ugyanúgy dolgozik, nincs az, mint itt Ukrajnában”

– hozott egy jellemző magyar példát.

A dokucsajevszki lakosok hamarosan visszatérnek valódi természetükhöz, amikor még minden rész egész volt: egész pontosan a Szovjetunió végének állapotába. „23 éve Ukrajna a világ egyik legerősebb országa volt. A franciákkal egyenrangú hadseregünk volt, nem volt semmi adóságunk, a GDP-nk 30 százalékkal magasabb volt, mint a Szovjetunió többi részén. Nézze meg, mi lett ebből mostanra.”

Nem mertem felvetni, hogy tudtommal Ukrajna a Szovjetunió által idetelepített atomarzenáltól eltekintve nem volt több egy szegény távolkelet-európai vidéknél.

A szakadárok törekvéseikhez Oroszország ad majd segítséget, hiszen ott mindez már remekül működik, mondták mindentudó mosollyal.

„Leválunk Kijevről, és jön a fellendülés. Ja, és azt nem is mondtam: Van egy éttermünk is, a szakácsa Moszkvában is dolgozott. Gyertek majd vissza. Lehet a kertjében sütögetni.”

Egy pillanatra láttam az az arcán, ahogy elképzeli, miként sorakoznak a dokucsajevszkiek Lexusai és BMW-i a faluvégi büfénél, miközben odabenn hús és szalonna sül a kertben. A moszkvai mesterszakács pedig csak tölti a finom bort és a vodkát. A rokkantnyugdíjas koccint a kombinát vezérigazgatójával, majd együtt elsétálnak a város állatkertjébe. A kijeviek közben sóvárogva figyelik a dőzsölést a határról, ahonnan nem engedik tovább őket.

A menzeli idillből a hazafelé vezető úton zökkentem vissza, amikor az álarcos lázadók gépfegyverrel integettek az egyik barikádnál, hogy szálljunk ki, míg átkutatják a kocsinkat.