Etelka, Aletta
-5 °C
0 °C

Börtönből indul a választáson a korrupció miatt elítélt volt szlovén kormányfő

2014.06.20. 20:46

Annak ellenére indul a választásokon Janez Jansa volt szlovén kormányfő, hogy pénteken két évre börtönbe vonult. Jansát korrupció miatt két év letöltendő börtönre ítéltek, ő az ellenzéki, konzervatív Szlovén Demokrata Párt elnöke.

Jansa több száz támogatója kíséretében érkezett a kelet-szlovéniai Dob fegyházához, ahol börtönbüntetését tölti majd 600 másik elítélttel együtt. Az ott várakozó mintegy 2000 szimpatizáns zászlókat és támogató feliratú transzparenseket lengetett. A helyi beszámolók szerint az emberek a feliratokon Jansa szabadságát kérték, és Nelson Mandelához hasonlították a szlovén politikust, de olyan tábla is volt, amely szerint ezen a napon "meghalt a demokrácia". A börtön bejárata előtt színpadot állítottak, ahol beszédeket mondtak és hazafias dalokat énekeltek.

Jansát idén áprilisban ítélték el azért, mert 2006-ban kenőpénzt fogadott el egy finn fegyvergyártó cégtől. A politikus az utolsó pillanatig reménykedett abban, hogy a legfelsőbb bíróság vagy az alkotmánybíróság felfüggeszti büntetését, utóbbi azonban a hét elején elutasította a kérelmet, mert azt előbb nem a legfelsőbb bírósághoz nyújtották be.

A május végi európai parlamenti választáson a legtöbb mandátumot (nyolcból hármat) az SDS szerezte meg, ami elemzők szerint annak a bizonyítéka, hogy a konzervatív párt szavazóbázisa stabil, annak ellenére, hogy Jansát elítélték. A politikus bejelentette, nem lép vissza a július 13-ra kiírt előre hozott parlamenti választástól, ami komoly megütközést váltott ki politikai ellenfelei körében. Szlovén jogászok szerint Jansa indulhat a választáson, a hatályos törvények ugyanis ezt nem tiltják. Janez Jansa egy éve mondott le a kormányfői tisztségről más korrupciós vádak miatt, írja az MTI.

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!