Iván
8 °C
22 °C

Megint szabad a halálraítélt szudáni nő

2014.06.27. 07:43

Másodszor is is kiengedték Meriam Ibrahimot a szudáni hatóságok, ám a májusban halálra ítélt 27 éves nő nem nyerte vissza teljesen szabadságát: az országot nem hagyhatja el és családját sem láthatja – írta a BBC.

Az asszonyt azért ítélték halálra Kartúmban, mert egy dél-szudáni, keresztény férfihoz ment hozzá három éve és az iszlám ország törvényeivel ellentétesen keresztény hitre tért át.

A bíróság előtt az az érv sem állta meg a helyét, hogy Meriam Ibrahim sosem volt iszlám hívő: keresztény édesanyja nevelte fel, muzulmán apjával sosem tartották a kapcsolatot. Ráadásul a tiltó törvény ellenére bíróság előtt még sosem vontak felelősségre senkit azzal, hogy elhagyta volna muzulmán hitét.

Halálsoron szült

Az asszony május végén a börtönben szülte meg második gyermekét, ami erősítette Szudánon belül is a mozgalmat Meriam kiszabadítása érdekében. A nőt végül felmentette a kartúmi bíróság.

Ám hiába került erre sor a hét elején, nem sokkal később ismét letartóztatták az asszonyt, Kartúm repülőterén. Meriam dél-szudáni papírokkal akart az Egyesül Államokba utazni – dél-szudáni férje egyúttal amerikai állampolgár is –, ám a kísérletet a szudáni hatóságok dokumentumhamisításnak minősítettek. Dél-Szudán ugyan megerősítette, hogy az iratok igaziak, ám ez nem volt akadálya az újabb őrizetbe vételnek.

Csütörtök este azonban végül ismét kiengedték Meriamot, ám ezzel ügye nem zárult le: a hatóságok csak azzal a feltétellel helyezték szabadlábra, hogy az országot nem hagyhatja el.

Semjén segítene

Május végén állítólag Semjén Zsolt kormányfőhelyettes a külügyminisztériumon keresztül akcióba kezdett annak érdekében, hogy a keresztény asszony Magyarországra jöhessen.