Gyöngyi
9 °C
25 °C
Index - In English In English Eng

Magyarországon embertelenül bánnak a menekültekkel

DEBRE20130628026
2014.07.15. 11:10
Egy német bíróság megtiltotta, hogy egy Németországban lévő iráni menekültet visszaküldjenek Magyarországra, mert itt embertelenül, megalázó módon bánnának vele.

Az iráni férfi tavaly Magyarországon keresztül érkezett Németországba. Itt az uniós szabályoknak megfelelően elrendelték a kitoloncolását abba az országba, ahol először belépett az EU területére, ebben az esetben Magyarországra. A férfi ezt támadta meg azért, mert szerinte Magyarországon embertelenül bánnának vele, ezért kérte, hogy hadd maradhasson Németországban. A férfi korábban volt már menekültügyi őrizetben Magyarországon.

A stuttgarti közigazgatási bíróság igazat adott neki, a testület szerint Magyarországon „rendszerszintű hiányosságok” vannak a menekültügyben. A bíróság szerint Magyarországon nem tartják be az EU menekültekre vonatkozó minimumkövetelményeit, és a menekültügyi őrizetet túlságosan széles körben alkalmazzák, anélkül hogy az egyéni körülményeket megvizsgálnák, írja a Juraforum.de.

Strasbourg szerint nem ekkora a gond

Két héttel ezelőtt a strasbourgi emberi jogi bíróság egy hasonló ügyben azt mondta, hogy noha vannak problémák a magyar menekültügyi rendszerrel, ezek nem olyan súlyosak, hogy egy menekültet ne lehessen visszaküldeni az országba. Korábban többször előfordult, hogy a strasbourgi bíróság embertelennek találta a menekültek őrizetét.

A magyarországi menekültek helyzetével régóta foglalkozó Magyar Helsinki Bizottság a legfrissebb strasbourgi döntéssel nem értett egyet, szerintük rosszabb a helyzet annál, mint ahogy a testület látta. A bizottság egyik munkatársa azt mondta, hogy noha a strasbourgi testület 11 bekezdésen keresztül elemezte az ő jelentésüket is, éppen a legfrissebb dokumentumot nem nézték meg, amiből kiderültek volna a magyar menekültügyi rendszer hibái.

A Bevándorlási és Állampolgársági Hivatalt kedd délelőtt kerestük meg, háromnegyed ötkor küldött válaszuk szerint a német bíróság döntése egyedi és nem utal komoly problémára: ezt mutatja szerintük az is, hogy idén már 84 személyt küldtek vissza Németországból Magyarországra, tehát az iráni férfi ügye kivétel volt. A hivatal szerint menekültügyi őrizetet nem alkalmazzák tömegesen, az a bevezetése óta legfeljebb a menekültügyi kérelmezők 25 százalékát érintette. A BÁH szerint az őrizetet folyamatosan felügyeli az ügyészség és a bíróság is, de problémákat nem találtak.