Obama: Kiderítjük, mi történt

2014.07.18. 17:12
új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Az argentin nagykövet szerint mielőbb objektív vizsgálat kell, hogy megállapítsák a felelősök kilétét is. A diplomata részvétet nyilvánítva kijelentette: a gépen utazott gyermekek halálával a remény is meghalt.

  • Egyértelmű felszólítással élt a jordán nagykövet. Szerinte először le kell tenniük a lázadóknak a fegyvert, utána pedig a korábbi genfi megállapodás betartását kell biztosítani, valamint a menekültek hazatérését. A diplomata kiállt Ukrajna területi egysége mellett. Oroszországot viszont nem említette a felszólalásban.

  • – mondta a francia diplomata, megemlítve Merkel, Putyin és Hollande rendszeres információcseréjét, amelyhez hozzájárult a normandiai partraszállás évfordulójának rendezvénye is. Ezzel a nagykövet a francia diplomáciát dicsérte, hiszen az évfordulóra Francois Hollande hívta meg orosz kollégáját. Ehhez képest azóta viszont csak romlott a helyzet - ismerte el a diplomata, mindjárt kétségbe is vonva az eddigi párbeszédek hasznát.

  • A francia nagykövet reméli, hogy mielőbb nemzetközi vizsgálat indul a maláj gép tragédiájáról, és ezt nem akadályozzák meg a szeparatisták sem.

  • A lengyel és a román légtérben a NATO AWACS felderítő gépei is a levegőben voltak a maláj utasszállító lezuhanásakor, állítják NATO-források. Most elemzik a gépek által begyűjtött információkat, ugyanakkor az AWACS-ek túl messze voltak ahhoz, hogy érdemleges adattal szolgálhassanak. Az akár 400 km-re is ellátó radargépeket mi is megnéztük a NATO geilenkircheni légibázisán. Bővebben itt olvashat róluk>>>

  • A luxemburgi nagykövet felszólalásában Porosenko kinyújtott kezéről szólt, amelyet azonban a destabilizációt célzó szeparatisták nem fogadtak el.

  • Az ENSZ BT-nek ki kell mondania, hogy nemzetközi vizsgálatra van szükség – követelte az ausztrál nagykövet, aki szerint nem elég, ha egyszer el tudnak menni a külföldi szakemberek a tragédia helyszínére. A diplomata szerint Oroszországnak le kell állnia a provokációval, be kell fejeznie a szeparatisták támogatását, és vissza kell vonnia a határnál összevont erőit.

  • „Minden követ megmozgatunk, és ha egyértelműen kiderül, hogy megtámadták a gépet, akkor személyesen garantálom majd, hogy a felelősöket elszámoltatják" – mondta Mark Rutte holland miniszterelnök sajtótájékoztatóján. Rutte hangsúlyozta, hogy független vizsgálatot kell lefolytatni a gép ügyében, holland szakemberek is a helyszínre utaznak majd. Azt mondta, hogy telefonon beszélt Putyinnal, aki megígérte neki, hogy támogatni fog egy nemzetközi, független vizsgálatot. (BBC)

  • Kína kész támogatni minden kezdeményezést, amely a feszültség enyhítését szolgálja. A kínai nagykövet elmondta, elismeri Ukrajna területi integritását. Oroszországot viszont nem vonta felelősségre.

  • Nagyezsda Szavcsenkót az amerikai nagykövet után a litván diplomata is szóba hozta. Az ukrán pilóta jelenleg az oroszországi Voronyezsben van őrizetben. Ez is mutatja Oroszország és a szeparatisták közötti kapcsolatot, hiszen a Mi-23-as pilótáját a fegyveres lázadók fogták el, váratlanul mégis orosz őrizetbe került.

  • Magyarország kész bármilyen módon segíteni a malajziai légitársaság lezuhant utasszállítójával kapcsolatos hiteles és független nemzetközi vizsgálatot, írta Navracsics Tibor külgazdasági és külügyminiszter holland kollégájának, Frans Timmermansnak címzett levelében. Navracsics részvétét fejezte ki a Malaysia Airlines MH17-es járat áldozatai családjainak és barátainak, és mély együttérzéséről és támogatásáról biztosította Hollandiát a nehéz időszakban.

    Áder János köztársasági elnök táviratban fejezte ki részvétét a holland és a malajziai uralkodónak.

    (MTI)

  • A litván nagykövet is megemlítette, hogy az ukrán elnök javaslata alkalmas lett volna a béke megteremtésére. Ám Oroszország támogatását érezve ezt a felkelők visszautasították – tért ki ismét az orosz felelősségre az litván diplomata.

  • – hívta fel a figyelmet a litván képviselő. A tragédia "nem történt volna meg, ha Oroszország nem támogatja Donyeck és Luganszk lázadóit" – mondta a litván nagykövet, aki elsőként szóba hozta a Krím annexióját is.

  • – jelentette ki Power. Az amerikai ENSZ-nagykövet szerint nem lehet megelégedni az erőszak ideiglenes felfüggesztésével. El kell érni a tettesek felelősségre vonását, és azt, hogy Ukrajna polgárai maguk dönthessenek a jövőjükről – közölte Power. "Oroszország képes befejezni ezt a háborút, Oroszországnak be is kell fejeznie ezt a háborút" – zárta felszólalását a politikus.

  • Power szerint Washington számtalanszor kérte, hogy Oroszország enyhítsen a feszültségen, ehelyett fegyverekkel támogatta a felkelőket. Ukrán forrásokra hivatkozva elmondta: a dokumentumokat is fellelték több esetben, amelyek bizonyítják, hogy Oroszországból érkeztek a fegyverek. Az orosz erők ráadásul növelik a feszültséget azzal is, hogy az ukrán határnál növelik katonai jelenlétüket. Power szerint a destabilizáló orosz lépések vezettek a Moszkvával szemben életbe léptetett célzott nemzetközi gazdasági szankciókhoz. "De nem ez a célunk" – mondta Power, aki szerint a béke elérése volna a cél. Erre irányult Petro Porosenko ukrán elnök békeajánlata is, amely amnesztiát ígért a fegyveresek egy részének és alkotmányos reformot is felvetett.

  • Az ukrán titkosszolgálat lefoglalta az ukrán légiforgalmi irányítók és a lelőtt maláj gép pilótái közötti beszélgetéseket, mondta egy kijevi forrás az Interfaxnak. Azt nem tudni, lehet-e rajtuk bármi olyan, ami segít a történtek tisztázásában.

  • Az amerikai nagykövet szerint bizonyítja az ukrán hadsereg érintetlenségét az ügyben, hogy korábban sem vetett be rakétákat, noha a felkelők oldaláról érte ilyen vád Kijevet.

  • "Az áldozatoknak nehéz szavakba önenünk részvétünket. A vizsgálatnak mielőbb meg kell indulnia" – közölte az amerikai nagykövet. Samantha Power elmondta, amit biztosan tudni lehet: a maláj gépet, fedélzetén 298 emberrel a szeparatisták által ellenőrzött kelet-ukrajnai területen lőtték le.

    Az politikus felidézte, hogy az interneten a lázadók a maláj gép lelövése után ukrán katonai szállítógép lelövéséről számoltak be, ám miután kiderült, hogy polgári gép semmisült meg, ezek a bejegyzések eltűntek.

  • Megérkeztek az EBESZ megfigyelői és szakértői a maláj gép becsapódásának helyszínére. A harmincfős csoport helikopterrel érkezett. Az EBESZ, Oroszország és Ukrajna diplomatáiból álló kontaktcsoport már összeült, és egy videokonferencia keretében a szeparatisták vezetőivel is tárgyalt. (MTI)

  • A csádi nagykövet a részvétnyilvánítás után kijelentette: átlátható vizsgálatra van szükség a maláj gép kapcsán, a szélesebb ukrajnai válságot pedig politikai párbeszéddel kell megoldani, minden érintett oldal részvételével.

  • A brit nagykövet szerint nem kérdés, hogy Oroszország nélkül nem fajult volna el a helyzet. "A lázadók nem képviselik a lakosságot. Orosz támogatás nélkül elvesznének" – mondta, hozzátéve, hogy Oroszország rendszeresen fegyvereket, páncélosokat, aknavetőket juttatott a felkelőkhöz, sőt, a szakadárállamok vezetői is orosz állampolgárok.

  • A legfrissebb számok szerint 189 holland, 29 maláj, 27 ausztrál, 12 indonéz, 9 brit, négy belga, négy német, három Fülöp-szigeteki, egy-egy kanadai és új-zélandi áldozata van a tragédiának. Még négy holttestet nem azonosítottak.

  • „Minden érintett félnek azonnal be kellene fejeznie a harcot, és békés párbeszédbe kezdeni" – jelentette ki Vlagyimir Putyin. Az orosz elnök állítása szerint nagy aggodalommal és szomorúsággal követik a kelet-ukrajnai eseményeket.

    Putyin a közben zajló gázai offenzívára is szakított időt. Telefonon beszélt Haszan Rouháni iráni elnökkel, akivel a Reuters szerint egyetértettek abban, hogy gyorsan véget kell vetni a harcoknak és újra kell kezdeni a béketárgyalásokat Izrael és a palesztinok között.

  • Számos jelző mellett ezzel illette a maláj gép ukrajnai tragédiáját a britek ENSZ-nagykövete. Nagyra értékeli, hogy Kijev nemzetközi vizsgálatot sürget. Ehhez először el kell érni a baleset helyszínét.

  • A Xinhua hírügynökség arra hívja fel a figyelmet, hogy nem szabad megalapozatlan következtetéseket levonni az eddig ismert körülményekből. Az írás kritizálja a nyugati médiát, amiért egyoldalúan támadja a kelet-ukrajnai szakadárokat és Oroszországot.

  • Miután az átlátható, nemzetközi vizsgálat szükségességére szólított fel az ENSZ főtitkárhelyettese, elmondta: a kijevi hatóságok jelentése szerint a keleti területek nagy része felett a hadsereg visszaszerezte az ellenőrzést. Ez azonban nem érvényes Donyeck és Luganszk városaira, valamint az őket körülvevő településekre – hangsúlyozta Jeffrey Feltman, aki arról is beszámolt, hogy korábban is lőttek le a lázadók katonai gépeket. „A fegyvereseket le kell szerelni” – jelentette ki Feltman.

  • – mondta egy szemtanú a BBC-nek. Nikolaj arra kapta fel a fejét, hogy megrázkódott, majd felrobbant a gép, utána emberek kezdtek esni a földre, mintha a felhőkből hullottak volna ki. Ezután zuhant le a gép maga a szemtanú szerint.

  • A megnyitó után az ENSZ-főtitkár helyettese részvétnyilvánítással kezdte, majd közölte: a tragédia nyomán a konfliktus túllépett már Ukrajna határain.

  • New Yorkban összeült az ENSZ BT – 69 év alatt 7219-edszer –, hogy megvitassa az Ukrajnában megsemmisült maláj gép utáni helyzetet. A megnyitó egyperces néma csenddel indult a 298 áldozat emlékére.

  • Úgy tűnik, igen – írja a BBC. Bár egyre nagyobb a nyomás Franciaországon, hogy mondják vissza a két Mistral-osztályú helikopterhordozó leszállíttását, melyet részben már ki is fizetett Oroszország. A Mistral fő előnyét az oroszok szerint a Senit-9 információs-irányítórendszer jelenti, amivel vezérhajóként alkalmazható. Egy hajó 16 harci helikopter mellett tankokat és 450 katonát tud szállítani, mi itt írtunk bővebben róluk korábban.