Dél-koreai kompbaleset: nem segítettek az utasoknak

2014.07.28. 11:07

Hétfőn Dél-Koreában a bíróság meghallgatta az április 16-i kompbaleset néhány túlélőjét, a legénység 15 tagját vádolják. A kompon utazó középiskolások most tanúskodtak először – írja a Reuters.

A diákok a bíróságtól elfordulva beszéltek a kompkatasztrófa körülményeiről, a nevüket sem hozták nyilvánosságra. Főképp arról beszéltek, hogy a parti őrség hajói hiába érkeztek a helyszínre, a hatóságok munkatársai nem próbáltak bemenni az oldalára forduló hajóba, hogy kimentsék az utasokat.

Miért nem jöttek be értünk?

– az egyik középiskolás tanú azután kezdett el ezen gondolkodni, hogy kiúsztak a hajóból. Azt mondja, a katonák csak annyit tettek a megmentésükért, hogy mikor már a nyílt vízen voltak, felhúzták őket a saját csónakjaikra. Egy másik diák arról beszélt, hogy a mentést végzők között többen voltak a baleset hírére a süllyedő hajóhoz érkező halászok, mint a katonák. A legénység sem segített, ők azt hitték, hogy a parti őrség dolga evakuálni az utasokat.

A diákok azt is újra elmondták, hogy a legénység a kabinjaikba küldte őket. „Mindenki maradjon a kabinokban, különösen a középiskola diákjai” – ezt mondta szerintük a hangosbemondó. A mentőmellények felvételéről szóló parancs is csak azután hangzott el, hogy a hajó már elkezdett dőlni, de hogy mi történik közben a komppal, még ekkor sem mondták el az utasoknak.

Azt is elmondták a diákok, hogyan menekültek meg a hajóból. Azt mondják, egy idő után már annyira megdőlt a komp, hogy a kifelé vezető ajtó a fejük fölé került. Az osztályelnök találta ki, hogy mivel úgyis megtelik vízzel a kabin, előbb-utóbb fel fognak emelkedni az ajtóig.

Átlebegünk a vízzel az ajtón, és úgy jutunk ki

– emlékeztek vissza a diákok a tárgyaláson.

A Szevol komp április 16-án süllyedt el, mindössze két órával az első vészjelzés leadása után. A mintegy 470 utasból 172-en élték túl a balesetet, legalább 293-an meghaltak. A hajón 325 diák utazott, közülök 75-en élték túl a katasztrófát.

A dél-koreai kormány azt ígéri, a jövőben jobban megszervezik majd a mentőakciókat. Például egyetlen ügynökség koordinálja majd a mentési feladatokat, amelyek most egyszerre tartoznak a rendőrség, a parti őrség és más szervezetek hatókörébe.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport