Begyulladt az alumíniumpor, óriási robbanás a kínai gyárban

2014.08.02. 08:34 Módosítva: 2014.08.02. 08:39

Robbanás történt egy gyárban Kína keleti részén szombaton, legalább hatvanöten meghaltak, több mint százhúszan megsérültek - közölte a helyi média. A robbanás egy fémgyárat rázott meg a Csiangszu tartománybeli Kunsang városban, Pekingtől mintegy ezer kilométerre délkeletre, helyi idő reggel fél nyolc körül. Szemtanúk az interneten azt írták, hogy a robbanás helyszínén káosz uralkodik, a hely felismerhetetlenné vált, írja az MTI.

A baleset a tajvani bejegyzésű Zhongrong Metal Products nevű vállalat gyárában történt, ahol futóműalkatrészeket készítenek, elsősorban amerikai autógyártók, köztük a General Motors számára. A gyárban négyszázötvenen dolgoznak, közülük több mint kétszázan voltak munkában a robbanáskor.

453052514
Fotó: Chinafotopress / Europress / Getty

A közösségi oldalakon megosztott fotók szerint a gyár előtt súlyos égési sérüléseket szenvedett emberek fadeszkákon feküdtek, a sérültek egy részét teherautókon és buszokon vitték el. A CCTV kínai állami televízió képei szerint a gyárból sűrű fekete füst szállt fel.

Az első jelentések szerint a balesetet hanyagság okozhatta, vélhetően a gyárban terjengő alumíniumpor robbant be. A Hszinhua kínai állami hírügynökség azt közölte, hogy a déli órákra a tüzet megfékezték, a katasztrófa okait vizsgáló nyomozás megkezdődött. A Hszinhua rendőrségi forrásai szerint balesettel kapcsolatban a gyár két dolgozóját őrizetbe vették a hatóságok.

Kínában viszonylag gyakoriak az ipari balesetek, mert sok helyen nem tartják be a biztonsági előírásokat. A mostani az év eddigi legsúlyosabb ipari balesete a világ második legnagyobb gazdaságában. Legutóbb tavaly júniusban történt hasonlóan súlyos eset, akkor egy vágóhídon kitört tűzben százhúszan vesztették életüket.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport