Stefánia
0 °C
3 °C

Újabb csapást mért Aszadra az Iszlám Állam

2014.08.08. 11:21

Az Iszlám Állam szélsőséges szunnita szervezet harcosai péntekre virradóra ellenőrzésük alá vonták a szíriai hadsereg egyik fontos katonai támaszpontját az északi Rakka tartományban, jelentette be az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja (OSDH). Heves harcok és egy hármas öngyilkos merénylet után foglalták el a bázist, az összecsapásokban legalább tizenöt dzsihadista és a kormányerők harminchat katonája vesztette életét. A katonák közül többeket lefejeztek.

„Aszad beiktatási beszédében arra tett ígéretet, hogy visszafoglalja Rakkát. Nemcsak ez nem sikerült neki, de még a meglévő támaszpontokat is elvesztette" – jelezte az OSDH. A tartomány fővárosát és területének nagy részét már régóta az Iszlám Állam ellenőrzi. A tájékoztatás szerint a térségben még a tabakai katonai repülőtér van a kormányerők fennhatósága alatt, de a szunnita fegyveresek már annak elfoglalására is mozgósítanak.

A korábban Iraki és Levantei Iszlám Államként (angol betűszóval ISIS) ismert szervezet tavaly tavasszal kapcsolódott be a több mint három éve tartó szíriai polgárháborúba, és azóta már megszerezte az ellenőrzést Rakka és Deir-ez-Zór tartományok majdnem teljes területe felett. A 2011. március 15-én békés tüntetésekkel kezdődött, majd a véres megtorlás hatására polgárháborúba torkolló szíriai felkelés halálos áldozatainak száma már meghaladja a 170 ezret.

A szíriai helyzetről, és az Iszlám Állam újabb hódításairól bővebben itt olvashatja elemzésünket>>>