Elza
-4 °C
4 °C

Az Iszlám Államtól 35 km-re dolgozik a MOL

134635684
2014.08.13. 10:40

Annak ellenére, hogy az Észak-Irakban fekvő Kurdisztán közvetlen közelében komolyan megerősödött Iraki és Levantei Iszlám Állam (ISIS), a Mol érdekeltségeiben nem állt le a munka.

Az olajtársaság júniusban irodát nyitott Kurdisztán fővárosában, és az jelenleg is működik. Erbiltől ugyan alig 80 kilométerre fekszik Moszul, amit egy időre az ISIS elfoglalt, és az Egyesült Államok több ponton is légicsapást mért a szervezetre Kurdisztán határa közelében, a kurdok által ellenőrzött területen egészen más viszonyok vannak.

A Mol 2007-ben jelent meg az iraki Kurdisztánban, ahol két kutatási blokkban is részesedést szerezett. A Shaikan blokkban 20 százalékos nem-operátori részesedéssel rendelkezik a cég, míg az Akri-Bijeel blokkban a Mol az operátor (üzemeltető) 80 százalék részesedéssel. „A munkaprogram megvalósítása a tervek szerint zajlik, a termelés és értékesítés mindkét mezőn folyamatos” – közölte az olajtársaság sajtóosztálya.

Az Akri-Bijeel blokkban magyarok dolgoznak a mezőn, a mérnökök és geofizikusok is Magyarországról jöttek.

A Shaikan-mezőn 2012 augusztusában találtak megfelelő mennyiségű olajat, ezután 2013 decemberében indult meg a nemzetközi piacokra történő termelés. Komoly potenciállal rendelkezik az Akri-Bijeel is. Itt az év végéig várhatóan napi 10 ezer hordós mennyiség lesz teljesíthető, míg Shaikannál jelenleg 20 ezer hordó olaj kerül a felszínre naponta és a Mol reményei szerint ez év végéig 40 ezerre nőhet.

Ezen kívül a Molnak befektetőként érdekeltsége van Kurdisztán délebbi részén fekvő Khor Mor és Chemchemal mezőkön is, miután a koncessziós jogokat birtokló Pearl Petroleumnak a cég 10 százalékos tulajdonosa. Itt azonban a Mol közvetlen munkát nem végez, szakemberei csak Akri-Bijeelben vannak jelen.

A kurd hadsereg tud vigyázni

A Molnál közölték, hogy folyamatosan figyelemmel kísérik a biztonsági helyzet alakulását a térségben és minden szükséges elővigyázatossági lépést megtesznek, arra az esetre, ha a helyzet romlana.

Egyelőre nincs jele a bizonytalanságnak. Erbilben rend van, a Peshmerga – a reguláris kurd hadsereg – védelmet nyújt a külföldi olajtársaságoknak is. Ez már a Mol megjelenésekor is így volt. A cégeknek saját biztonsági szolgálatuk van, a kurd erők az ő irányításuk alatt végzik a védelmi munkát – mondta a Mol szóvivője.

Szollár Domokos MOL-szóvivő szerint a közbiztonság is stabil Kurdisztánban. „Az Erbilbe vezető úton nyolc ellenőrző pont van, ahol megállítják az autót és átnézik a papírokat, így észrevétlenül senki nem tud beszivárogni a városba” – osztotta meg személyes tapasztalatait Szollár, jelezve, hogy Kurdisztánban más településeken is hasonló az ellenőrzés szintje, ezért fegyveresek támadásától a városokban nem kell tartani. Így volt ez akkor is, amikor Moszulban az orvlövészek naponta több emberrel végeztek. Erbilben akkor sem kellett hasonlótól tartani, és egyelőre úgy tűnik, most is képesek gátat szabni az erőszaknak  az iraki Kurdisztán határainál.