Két nap alatt több mint száz új ebolás halott

2014.08.20. 23:04

Két nap alatt 106-tal emelkedett a Nyugat-Afrikában terjedő ebolajárvány halálos áldozatainak száma, és elérte az 1350-et – közölte szerdán az Egészségügyi Világszervezet (WHO), három ország augusztus 17–18-i adatai alapján.

A szervezet szerint a két nap alatt 221 új gyanús, valószínű, illetve megerősített ebolamegbetegedést regisztráltak Guineában, Libériában és Sierra Leonéban, idézi az MTI.

Szökött betegek is terjesztik

Pár napja fegyveresek feldúltak Monroviában, Libéria fővárosában egy olyan központot, amely az ebolavírus ellen küzdelem érdekében jött létre, és a behatolást kihasználva 29 beteg megszökött.

Egy tüntető tömeg nyittatott ki egy ebolaelkülönítőt. Azt mondták, hogy az egész ebolajárvány csak kitaláció. A központból, ahová fegyveresek törtek be, előző éjszaka már tíz beteg megszökött. Egy nővér szerint ott nincs gyógyszer, amivel kezelni tudnák a betegeket.

Libériában terjedhet a leggyorsabban

Az adatok alapján a halálos áldozatok száma leggyorsabban Libériában emelkedik, ahol a járvány kezdete óta már legalább 576-an vesztették életüket a vérrel és más testnedvvel terjedő betegségben.

A kór tünetei közé tartozik egyebek között a hirtelen felszökő láz, hasmenés, hányás és bizonyos esetekben a belső vérzés.

Blokád alatt a nyomornegyed

Szerdai jelentésében a WHO felhívta a figyelmet arra, hogy az ebolajárvány által érintett országok az utóbbi időben „ellátási zavarokkal szembesülnek, egyebek mellett az üzemanyagok, az élelmiszerek és más alapvető cikkek tekintetében", miután egy sor légitársaság és szállítmányozási vállalat leállította Libéria, Sierra Leone és Guinea fővárosába irányuló járatait.

A betegség továbbterjedésének megakadályozására tett elkeseredett próbálkozásaik keretében a libériai hatóságok egészségügyi zárlat alá helyezték a főváros, Monrovia egy hatalmas nyomornegyedét, amelyben mintegy 50 ezer ember él. A karantén miatt az érintett West Point negyedben szerdán tiltakozás kezdődött, a tüntetők kövekkel támadtak a rendőrökre.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport