Ivett, Frida
6 °C
16 °C

Afrikában nyaralna? Ne Líbiát válassza!

000 Nic6356453
2014.08.26. 18:00
Az elmúlt hetekben a nemzetközi politikáról szóló tudósításokban elsősorban az ukrajnai, a gázai, illetve az iraki konfliktusok domináltak, így kevés szó esett a gyakorlatilag kormányozhatatlanná vált, nemzetközi segítségért esdeklő Líbiáról, amelynek két legnagyobb városa szintén életveszélyessé vált a különböző fegyveres csoportok közötti harcok miatt. Tripoliból családok ezrei menekülnek, a nemzetközi közösség pedig nem kapkodja el a túl sok sikerrel nem kecsegtető beavatkozást.

Líbiában 2011 óta kaotikus a helyzet, mióta megdöntötték az országot több mint negyven éven át vezető Moammer Kadhafi hatalmát. A kormány nem tudja ellenőrzése alá vonni az országot, és képtelen lefegyverezni a forradalom óta szabadon garázdálkodó fegyveres csoportokat.

A kőolajban gazdag észak-afrikai országban május óta jelentősen romlott a biztonsági helyzet, amikor egy lázadó tábornok hadjáratot hirdetett a szélsőséges iszlamista milíciák ellen, de tulajdonképpen már az év eleje óta totális káosz uralkodik az országban. 

Akkor ki is a miniszterelnök?

Idén februárban tüntetések törtek ki Líbiában, miután a parlament mandátumának lejárta után megtagadta önmaga feloszlatását, azzal érvelve, hogy az új alkotmány megalkotásához decemberig meg kell hosszabbítani a parlamenti ciklust. A 2012 júliusa óta kormányzó Általános Nemzeti Kongresszus (GNC) elnöke, Nuri Abu Sahmein azt ígérte, hogy „amint lehet”, választásokat írnak ki.

Márciusban az okozott belpolitikai válságot, hogy az egyik, a lázadók által ellenőrzött líbiai kikötőből kihajózott egy észak-koreai felségjelzéssel ellátott, megrakodott tanker, amit a líbiai blokád ellenére sem sikerült megállítani. Az eset – a korábban rövid időre elrabolt – Ali Zeidan nyugatbarát miniszterelnök bizalmatlansági szavazással történő leváltásához vezetett. Helyette az addigi védelmi miniszter, Abdullah al-Thani lett az ideiglenes miniszterelnök, de bő egy hónap után máris bejelentette, hogy lemond, miután azt állította, hogy családját brutális támadás érte.

Bengázi vs. Tripoli

A különböző milíciák közötti konfliktust tovább bonyolítják Bengázi föderalista törekvései: az ország második legnagyobb városának lakossága régóta nagyobb autonómiát szeretne Tripolitól. 

2013 novemberében a föderalista vezetők a légierők korábbi parancsnokát, Abd-Rabbu al-Barasit nevezték ki a keleti régió miniszterelnökeként, és azt követelték, hogy Líbiát hivatalosan is osszák három régióra: a keleti Kirenaikára, a délnyugati Fezzanra és a nyugati Tripolitániára. 

A kormány ezt ellensúlyozandó ígéretet tett a parlament Bengáziba való áthelyezésére, de a jelenlegi instabilitás mellett nem lehet tudni, hogy erre mikor kerülhet sor.

Ezt követően egy ideig nem lehetett tudni, ki Líbia miniszterelnöke: a házelnök május elején bejelentette, hogy a parlament Ahmed Majtík üzletembert választotta meg kormányfőnek, de a rá leadott szavazatok számát több képviselő kétségbe vonta, később pedig a parlament első helyettese is azt közölte, hogy Majtík megválasztása érvénytelen. A zavaros átmeneti állapotnak június 9-én lett vége, miután Majtík elfogadta a legfelsőbb bíróság ítéletét, miszerint megválasztása alkotmányellenes volt. Ezzel újra az áprilisban lemondott Abdullah al-Thani lett a miniszterelnök, habár a BBC szerint gyakorlatilag a vitatott időszakban sem adta ki a kezéből a hatalmat, „Líbiának két miniszterelnöke volt”.

Új parlament, 1500 kilométerrel arrébb

A június 25-én tartott választásokon a líbiaiak a 200 fős parlament képviselőire szavazhattak, az 1734 képviselőjelölt az új választási szabályok értelmében mind függetlenként, és nem pártok jelöltjeiként indult. A voksolás időpontját pár nappal Halifa Haftár tábornok hadműveleteinek kezdete után, alig több mint egy hónappal a szavazás napja előtt hirdették ki. Az ENSZ a „stabil demokratikus kormányzás irányába tett fontos lépésnek” minősítette a választást, ugyanakkor a folyamat siettetése és a berber kisebbség bojkottja miatt várható alacsony részvétel (a 3,4 millió szavazópolgárból csak 1,5 millió regisztrált) már előre aggályokat vetett fel a leendő parlament legitimitásával kapcsolatban.

Az sem volt világos, hogy a választás idejére sikerül-e tűzszünetet kötni: Haftar tábornok szóvivője ezt ígérte, ugyanakkor Muhammad al-Zalawi, az Anszár al-Saría iszlamista fegyveres csoport vezetője erre másnap úgy reagált:

A Méltóság Hadművelet vezetőivel csak egyféleképpen lépünk interakcióba: fegyverekkel.

A választások végül még a regisztrált másfél millió szavazó körében is alacsony, 42 százalékos részvétellel zajlottak le. A végleges eredményeket csak majdnem egy hónappal később, július 21-én tették közzé. Ezek szerint az új parlament képviselői közül a legtöbb, körülbelül 50 a liberális-nacionalista Nemzeti Egyesült Erők soraiból került ki, míg az iszlamisták (a Muzulmán Testvériség helyi ága, az Építés és Igazság Párt) csak 30, a keleti, anti-iszlamista föderalisták pedig 25-28 széket szereztek a parlamentben – a tisztánlátást nehezíti, hogy mindenki függetlenként indult, ezért az arányok csak a frakciók megalakulásakor tisztázódtak. Tizenkét képviselői helyet választási csalások miatt nem osztottak ki, így összesen 188 képviselőt választottak meg, közülük volt olyan, akit kevesebb mint ezer szavazattal.

Az új parlament először augusztus 4-én ült össze, méghozzá a konfliktus sújtotta fővárostól körülbelül 1 500 kilométerre fekvő Tobrukban. A 188-ból 160 képviselő vett részt az ülésen, amit az iszlamisták bojkottáltak és alkotmányellenesnek neveztek. Franciaország, Németország, Olaszország, az Egyesült Királyság és az Egyesült Államok közös közleményben üdvözölte az új képviselőház megalakulását.

Elzárt olajcsapok

Áprilisban a lázadók egy a kormánnyal kötött egyezség keretében átadták az általuk elfoglalt négy keleti olajkikötő közül kettő ellenőrzését, cserébe magasabb fokú autonómiát követeltek az ország keleti régióinak. Ugyanakkor a Ras Lanufban és a Sidrában található olajkikötők felszabadítását ahhoz kötötték, hogy a kormány is „teljesítse az alku ráeső részét”.

Ras Lanufból az újranyitását követően augusztus 13-án hajózott ki az első, 670 ezer hordós olajszállítmány. Az egy éven át tartó blokád több mint felével csökkentette Líbia napi 1,25-1,5 millió hordós exportkapacitását, ami óriási csapás volt a döntően az olajbevételekből finanszírozott észak-afrikai ország számára. Az 50 milliárd dolláros 2014-es költségvetést a kieső olajbevételeknél kisebb mértékben csökkentették az előző évi 66,8 milliárdhoz képest, ráadásul az indokolatlanul nagyvonalú büdzsét a kormány anélkül fogadta el, hogy a parlament szavazott volna róla. Ezt a miniszterelnök azzal indokolta, hogy lejárt az a törvényben meghatározott négy hónapos limit, ameddig egy törvényjavaslatról szavazni kell, több képviselő azonban vitatta ezt a döntést.

A legjobb lelépni innen

Kik a szembenálló felek?

A líbiai konfliktus értelmezését bonyolítja, hogy nehéz meghatározni, pontosan ki kivel harcol. A legegyszerűbb megközelítés szerint a miszrátai bázisú iszlamisták harcolnak a zenteni anti-iszlamistákkal és a lázadó, de széles támogatást maga mögött tudó anti-iszlamista Haftár tábornokkal, az állam pedig mindezt tehetetlenül nézi.

Valójában azért ennél több szereplővel kell számolni: Kadhafi bukása után a rendvédelmi feladatokat a cselekvésképtelen állam különböző, részben a hadseregből kivált fegyveres csoportok százaihoz delegálta, amelyek később egymás ellen fordultak. A konfliktusnak leginkább nem ideológiai gyökerei vannak, a valódi tét az olajexportból származó bevételek feletti rendelkezés, amit jól mutat, hogy az eddigi leghevesebb harcok az olajkikötők, illetve a tripoli repülőtér ellenőrzéséért folytak.

A különböző fegyveres csoportok feletti kontroll hiánya olyan extrém esetekhez vezetett, mint a parlament többszöri megrohamozása, illetve a tripoli rendőrfőnök meggyilkolása.

Májusban Halifa Haftár lázadó líbiai tábornok Méltóság Hadművelet néven légicsapásokkal is tarkított hadjáratot hirdetett a szélsőséges iszlamista milíciák ellen, arra hivatkozva, hogy a gyenge kormány képtelen rendet tenni Líbiában.

A tábornokot a líbiai hadsereg számos egysége támogatja, ugyanakkor személye rendkívül ellentmondásos: két évtizden át Kadhafi bizalmasa volt, majd menesztése után Virginiába ment, ahol állítólag közeli kapcsolatot alakított ki a CIA-val. 2011-ben, Kadhafi uralmának megdöntésekor tért vissza Líbiába, ahol a keleti lázadók egyik parancsnoka lett, majd idén a megválasztott parlament elleni lázdásra hívott fel. Bengázi egyes részei Haftár hadjáratának kezdete óta csatatérré változtak. A harcokat még a ramadán hónapja alatt sem szüntették be, a hetekben pedig már repülőgépekkel is bombázták az iszlamista milíciák bázisait, de civilek által lakott területeket is értek találatok.

Az iszlamisták és a szekuláris erők közötti harcok miatt július végén több európai ország – köztük Nagy-Britannia, Németország, Hollandia, Franciaország, Olaszország és Spanyolország – is arra szólította fel az állampolgárait, hogy hagyják el Líbiát. Az amerikai külügyminisztérium pedig átmenetileg bezárta a líbiai amerikai nagykövetséget, és a szomszédos Tunéziába menekítette annak személyzetét. Az ENSZ már július közepén bejelentette, hogy a rossz biztonsági helyzet miatt kimenekíti Líbiában dolgozó munkatársait. Legutóbb Nepál csatlakozott a sorhoz.

A helyiek is menekülnek

Tripoli város Válságbizottsága szerint az elmúlt négy hét összecsapásai során 7 240 család (körülbelül 43 500 ember) kényszerült elhagyni a líbiai fővárost. A menekültek egy része más líbiai városokba áramlik, ugyanakkor Tunézia is gyakori célállomás: a Ras Jedirnél lévő határt naponta 5-6 ezren lépik át, de ez még bőven elmarad attól a 2011-es menekültáradattól, amelynek során csaknem félmillióan érkeztek Tunéziába – mondta a tunéziai külügyminiszter egy sajtótájékoztatón.

Július végén a líbiai hatóságok bejelentették: a iszlamista fegyveres csoportok több napon át tartó harcokban elfoglalták a különleges erők Bengáziban található bázisát, a városban történt összecsapásokban legkevesebb 38-an meghaltak.

A repülőtér ostroma

Ezt megelőzően Tripoli repülőterének ellenőrzéséért dúltak véres harcok, ezek legalább 97 halálos áldozatot követeltek. A tripoli repülőteret Kadhafi bukása óta a zenteni anti-iszlamisták ellenőrizték, ez szolgált a csempészhálózatuk központjául (a Foreign Affairs cikke szerint főleg aranyat és készpénzt csempésztek légi úton). Miután az iszlamisták leszerepeltek a júniusi választásokon, azt ajánlották fel a zentenieknek, hogy elismerik a választási vereséget, ha cserébe átadják nekik a tripoli repülőteret.

A két csoport abban állapodott meg, hogy a reptér ellenőrzését egy semleges szervnek adják át, de a miszrátai iszlamista képviselő, Szalahuddin Badi már másnap felrúgta az egyezséget, és erővel próbálta bevenni a repülőteret, ebből alakult ki a többhetes tűzharc. A harcokban  repülőtér berendezései és több ott várakozó utasszállíttó is megsemmisült, ezért Egyiptom és Tunézia már múlt csütörtökön leállította a Líbiába irányuló járatait.

A Fadzs Líbia (Líbia hajnala) nevű iszlamista szervezet múlt vasárnap jelentette be, hogy elfoglalták a repülőteret, annak ellenére, hogy előző nap légicsapás érte őket, amiben legalább tizenhárman meghaltak. Az iszlamista szervezet Egyiptomot és az Egyesült Arab Emirátusokat vádolta a bombázással. Halifa Haftár tábornok légierejének parancsnoka viszont magára vállalta a felelősséget. A jelentések szerint a bombázásokat az Egyesült Arab Emirátusokból származó harcigépek hajtották végre, amelyek egy egyiptomi bázisról szálltak fel. Abdel-Fattah al-Sziszi egyiptomi elnök tagadta, hogy Egyiptomnak köze lenne a légicsapásokhoz, az Egyesült Arab Emirátusok viszont a BBC szerint közvetlenül nem kommentálta az eseményeket.

Hillary Clinton: Hogyan segíthetnénk ebben a helyzetben?

A volt amerikai külügyminiszter egy az Atlanticen megjelent nagyinterjúban az Egyesült Államok líbiai szerepvállalását is értékelte.

Szerinte „nem volt hülyeség” mindent megtenni Moammer Kadhafi uralmának megdöntéséért, mert ez egy alulról jövő kezdeményezés volt, az emberek kérték az Egyesült Államok segítségét. A jelenlegi helyzetet viszont sokkal bonyolultabbnak látja, szerinte minden a „kalibráláson” és az „egyensúlyozáson” múlik:

Hogyan segíthetsz, amikor olyan sok különböző szereplő van, akik mindenféle fegyvereket zsákmányoltak a Kadhafi-rezsim fegyverraktáraiból, amelyek egy részét Líbiában használják, míg más részét kiosztják a térségben?

Egy magasrangú amerikai tisztviselő a brit hírportálnak azt nyilatkozta: az Egyesült Államokat előzetesen nem értesítették a bombázásokról. Ez egyrészt az USA a térségben gyakorolt befolyásának hanyatlására utal, másrészt annak a lehetőségét is felveti, hogy amerikai fegyvereket használhattak fel az eredeti megállapodástól eltérő célokra.

Párhuzamos parlamentek

A reptér elfoglalása tovább mélyítette az amúgy is kezelhetetlennek tűnő hatalmi válságot, miután a júniusban leváltott, iszlamista többségű (eredetileg ideiglenes döntéshozó szervnek szánt) Általános Nemzeti Kongresszus (GNC) hétfőn bejelentette újraalakulását, és Tripoliban tartott első ülésén Omar al-Hasszit, a Bengházi Egyetem politikatudomány profeszorát választotta miniszterelnökké, akit egy „megmentő kormány” felállításával bíztak meg.

A két egymást el nem ismerő parlament párhuzamos működése tovább polarizálhatja az országot.

Kinek éri meg beavatkozni?

Augusztus közepén a Tobrukban ülésező parlament 124 jelenlévő képviselője közül 111 támogatta azt a határozatot, amely felszólítja a nemzetközi közösséget, avatkozzon be gyorsan a líbiai polgári személyek védelmében, egyebek mellett Tripoliban és Bengáziban. Az Arab Liga főtitkár-helyettese bírálta a líbiai képviselőház határozatát.

Az Al-Monitor szerint valószínűtlen, hogy akár a NATO, akár bármelyik nyugati hatalom magára venné egy hasonló, többnyire reménytelen intervenció terheit, ennél nagyobb az esély arra, hogy a közvetlenül is fenyegetett Egyiptom vagy Algéria nyújtson segítséget a líbiaiknak, akár külső támogatással. Ugyanakkor a Líbiával szomszédos országok hétfőn megállapodást kötöttek arról, hogy nem avatkoznak be a líbiai belügyekbe, hanem inkább a „nemzeti párbeszédet” próbálják meg elősegíteni.