Ilona
17 °C
31 °C
Index - In English In English Eng

Azonosították az IS francia túszának kivégzőit

2014.10.01. 00:06

Azonosították az Iszlám Állam terrorszervezet algériai csoportjának tagjait, akik részt vettek a később lefejezett francia turista elrablásában, közölte kedden Tajeb Luh algériai igazságügy-miniszter.

Az Algériai Kalifátus Katonái nevű szervezet meggyilkolta az 55 éves Hervé Gourdel francia túravezetőt, akit az észak-afrikai országban raboltak el szeptember 21-én. Elengedéséért cserébe azt követelték Párizstól, hogy szüntesse be az IS iraki hadállásaira mért légicsapásokat. Ezt a francia vezetés elutasította.

Az algériai igazságügyi tárca vezetője kedden azt mondta, hogy elfogatóparancsot adtak ki a már azonosított elkövetők ellen, és hatósági vizsgálat során próbálják megtalálni azt a helyszínt, ahonnan a gyilkosságról készült videofelvételt feltöltötték a világhálóra. Luh hozzátette, hogy folytatják a Gourdel elrablásáért és a lefejezéséért felelős további dzsihadisták felkutatását.

Ezzel párhuzamosan az Algériai Kalifátus Katonái kedden közzétettek egy további videofelvételt, amelyen mintegy harminc fegyveres erősíti meg az Abu Bakr al-Bagdadinak, az IS vezetőjének korábban tett hűségesküjét.

A szélsőséges csoport két hete csatlakozott az Iszlám Államhoz, korábban az Iszlám Magreb al-Kaidája (AQMI) nevű terrorszervezethez tartozott, írja az MTI.