Lázár, Olimpia
-2 °C
3 °C

Ilyen lenne a Budapesti fal

2014.11.09. 18:08
Most megmutatjuk, milyen lenne a Budapesti fal, és akkor talán átérzi, miért is olyan nagy dolog, hogy 25 évvel ezelőtt leomlott a berlini. Mit szólna, ha nem metrózhatna át a szüleihez Pestről Budára? Ha a Deák tér egy szigorúan ellenőrzött határátkelővé válna, ha lefalazott szellemállomások lennének a belvárosi metrómegállókból. Berlin egy idő után együtt tudott élni a Fallal: sok lett az elhagyott zsákutca, ahol uborkát termesztettek vagy titkos pásztorórákat bonyolítottak, de a szörnyű építmény így is mély sebeket ejtett a lelkeken.

Próbálja meg elképzelni: ön Pesten él és vasárnap délelőtt szeretné meglátogatni az anyját Budán. A világ sokat változott 2014 óta. A 2025-ös nagy háború után a gazdaságilag prosperáló négy nyugati megye német és amerikai segítséggel Nyugat-Magyarország néven autonóm és az ENSZ által is elismert, demokratikus állam lett, míg az orosz befolyási övezethez tartozó többi megye Kelet-magyarországi Unortodox Köztársaság néven egyesült. A nagyhatalmak szektorokra osztották Budapestet: az amerikai, a francia és a német övezetek nagyrészt Budán, illetve az északi és a déli pesti kerületben helyezkednek el, míg a többi pesti kerület az orosz szektorhoz tartozik.

A védőfal

Szóval szeretné meglátogatni az édesanyját Budán, de az Erzsébet híd előtt katonák szállítják le a hetes buszról. A híd lábánál sok katonát lát, amint éppen szögesdrótot feszítenek ki a hídon. Az autók hangszóróiból újra és újra ugyanaz a közlemény hallható: Kelet-Magyarország kormányzója, a népi gyűlés felkérésére saját polgárai biztonsága érdekében úgy döntött, hogy a nemzetközi helyzet kiéleződése miatt azonnali hatállyal lezárja határait, és védőfallal veszi körül az ellenséges hatalmak által irányított Nyugat-Budapestet.

Néhány év múlva már magas betonpalánkok állnak a hídnál, sőt, egy szakaszon végig a Duna-parton is, miután korábban többen úszva vagy csónakokba kapaszkodva próbáltak meg átjutni keletről Nyugat-Budapestre, de az éber határőrök sorban legéppuskázták őket. Ekkorra már a Duna medrének teljes mélységéig kiépített drótkerítés akadályozza meg, hogy valaki a víz alatt úszva póbálkozzon.

Aztán befalazzák az ablakokat a körúton

A Fal a bonyolult geopolitikai helyzet miatt nem végig a Duna mint természetes határ mentén húzódik. A Kossuth tér és a Parlament például Nyugat-Budapest szélére kerül és egy idő után elhagyatott és gazos területté válik. A Deák téri templom bezavar a széles határsávot reflektorokkal és kutyákkal védő katonáknak, ezért azt inkább felrobbantják.

A Fal az Oktogonnál átvágja Budapest egyik tengelyét, az Andrássy utat. Az egykor forgalmas és nyüzsgő sugárút üres és koszos zsákutcává válik. Mivel Kelet-Budapesten úgy vélik, hogy a vélt ellenség és nyugati szövetségesei a Hősök tere felől akarnak majd harckocsikkal betörni Kelet-Budapestre, ott nemcsak egyszerű betonpalánkokat, hanem három méter vastag falat építenek, aknákat és tankcsapdákat helyeznek el. Egy idő után senki nem megy már ide, főleg nem a turisták.

Az összevissza kanyargó határ sajátos helyzetet idéz elő a Nagykörúton. A Blaha Lujza tér után, a József körúton az út egyik oldalán álló páratlan számú házak Kelet-Budapesthez, a szemben lévő páros oldal épületei viszont már Nyugat-Budapesthez kerülnek. Mikor még csak a szögesdrótokat kezdték el kifeszíteni a katonák, sokan néhány értéküket magukhoz kapva még időben át tudtak futni az utca másik oldalára a szabadságot és a viszonylagos jólétet választva. Később valaki úgy jutott át, hogy az őrök figyelmetlenségét kihasználva, Nyugat-Budapesten maradt rokonai segítségével drótkötélpályát feszített ki a lezárt József körút felett, majd egy csigarendszer segítségével egyszerűen átcsúszott a szabad világba. A sok szökési próbálkozást megelégelve a Budapesti falat építő kelet-budapesti bizottság végül úgy dönt, hogy a nyugat-budapesti oldal felé néző házakból mindenkit kiköltöztetnek, az ablakokat pedig szép sorban befalazzák, a tetőablakokat lehegesztik. Néhány régebbi épület esetében szintén a robbantás mellett döntenek, hogy kellően széles és megfelelően ellenőrizhető üres határsáv maradjon.

Van meghívólevele Kelet-Budapestre?

A fal családokat, barátokat szakít el egymástól. A Kelet-Budapesten rekedtek alapból nem utazhatnak Nyugat-Budapestre. Később annyi könnyítést vezetnek be, hogy a nyugdíjasok átmehetnek, hogy legalább az unokáikkal találkozhassanak. Csak nagyon indokolt esetben, külön engedéllyel, nagyobb családi események, miszerint esküvő és temetés alkalmából kapnak aktív korban élő magyarok egy napra engedélyt ahhoz, hogy a Deák téri, szigorúan ellenőrzött határátkelőn átmenjenek a 2-es metróval Nyugatra. Visszatérésükkor szigorú ellenőrzésen és vámvizsgálaton kell átesniük, de előfordul, hogy a kelet-magyar titkosszolgálat emberei több órán át faggatják őket.

A nyugat-budapestiek valamivel könnyebben utazhatnak, de őket is csak akkor engedik be, ha meghívólevelet mutatnak be a város keleti részén élő rokonoktól. Amikor visszamennek, a Deák téri határállomáson búcsúznak el egymástól a testvérek, szülők és a rokonok - tudják, hogy megint nem láthatják egymást akár évekig. Miután mindenki zokog, a metróaluljárót a köznyelv innentől már csak Könnycsatornának nevezi.

Szellemek a föld alatt

A Budapesti fal összevissza kanyargása miatt egészen speciális helyzet alakul ki a 3-as metrón, ami Újpestről nyugat-budapesti területen indul, majd a belvárosban áthalad Kelet-Budapesten, hogy aztán a Kálvin tér után ismét nyugati területre térjen vissza. A nagyhatalmak megállapodásának köszönhetően a nyugat-budapestiek, más néven nyugik továbbra is használhatják ezt, a keletiek azonban nem. A lejáratokat ezért lefalazzák a Lehet térnél, a Nyugati pályaudvarnál, az Arany János utcánál, a Deák térnél, és a Ferenciek terénél. A nyugikat szállító metrók a lezárt és sötét kelet-budapesti állomásokon csak lépésben haladnak át. Az állomásokon csak a régről kintmaradt plakátok látszanak, a peronon nem állnak utasok, csak felfegyverzett határőrök. Ezek a szellemállomások.

Az egykori Kelet-Berlinben 11 ilyen lefalazott, kiürített, és szigoran ellenőrzött szellemállomás volt. A Berlini Fal mellett talán ezek jelképezték legjobban a kettéosztottság teljes abszurditását és értelmetlenségét.

Két olyan vonal volt, amely nyugati területről indulva áthaladt Kelet-Berlinen, majd újra Nyugat-Berlinbe tért vissza. A keletnémet határőrök által szigorúan őrzött állomások időkapszulává váltak, és egy idő után elkezdtek pusztulni, de volt, ahol az NDK vezetése direkt azzal idegesítette az ablakokon kibámuló nyugatiakat, hogy a föld alatti elhagyott állomást átnevezte: így például a Schwarzkopffstrasse metróállomást a föld alatt először Walter Ulbricht Stadionra, majd Stadion der Weltjugendre keresztelték. Ezekről az állomásokról főleg a fiatalabb kelet-berlini generációk már csak hallomásból tudtak, mert a tömegközlekedési térképekről teljesen törölték őket. A lefalazott állomásokat a fal megnyitása után hamar visszakapcsolták az immár egységessé vált berlini tömegközlekedésbe.  

Az uborkatermesztők paradicsoma

A Nyugat-Berlint körbevevő berlini fal összesen 156,4 kilométer hosszú volt. A fal fennállásának 28 éve alatt a környéken élők hozzászoktak a falhoz és generációk születtek bele ebbe a furcsa zárványba. A falba torkolló utcák és a környezetükben lévő telkek egyfajta senki földjének számítottak, ahol a városi emberek csöndes zugokat találtak maguknak: a rengeteg, falba futó zsákutcában a szerelmespárok időzhettek autóikban zavartalanul, a városi kertészkedés hívei uborkát termesztettek, míg mások tyúkokat tartottak. Egyszóval, ha már ott volt, az emberek igyekeztek a lehető legtöbbet kihozni a falból.

Ez a kép főleg a keleti oldalt jellemezte. Egy nyugatnémet teherautós 25 évvel a fal leomlása után egy netes fórumon arról panaszkodott, hogy elég idegesítő volt a rengeteg zsákutca, főleg, mivel a nyugati térképeken ezeket nem mindig jelölték. Ez pedig jó sok kényelmetlenséggel járt: „Fogalmam sincs, hány kilométert kellett hátrafelé tolnom az utánfutómat, amíg találtam egy megfelelő helyet, ahol meg tudtam fordulni”.

A nyugat-berliniek is igyekeztek a környezetüket valahogy elviselhetőbbé tenni: akiknek a kertjét a fal határolta, integrálták kertjükbe; virágcserepeket vagy kerti díszeket akasztottak rá.  A graffitisek hatalmas felületként használták, a sehová sem vezető utcákban hétvégenként kempingszékeket pattintottak ki, a kreuzbergi vendéglősök pedig spontán sörkerteket alakítottak ki a tövében.  

A nyugat-berlini belvárosi peremkerület, Kreuzberg rengeteg utcája torkollott a falba. A kerületet elhanyagolt telkek és üres lakóházak pettyezték, ezért is lett Kreuzberg a házfoglalók egyik kedvence. 

A falbetegség

Az emberek tudatalattijában persze folyamatosan jelen volt a monstrum: legkésőbb olyankor szembesültek eredeti funkciójával, amikor lövések dördültek el a falon belül. Nem véletlen talán, hogy a visszaemlékezések szerint a nyugat-berlini gyerekek a fal melletti utcákban a bújócska helyett olyan játékokat játszottak, melyekben határőrt és menekültet utánoztak. A menekülőt általában lelőtték.

A fal közelében élőknél egy idő után furcsa pszichés betegséget is megfigyeltek, amit egy idő után Mauerkrankheitként, azaz falbetegségként aposztrofáltak: ez egy pszichoszomatikus zavar, mely gyakran járt depresszióval, és azzal az érzéssel, hogy az ember szó szerint be van falazva. Szóval a nyugat-berlinieket is éppúgy nyomasztotta a fal, mint a keletieket: mi sem mutatja ezt jobban, mint hogy megépítése után pár évvel itt volt a világon az egyik legmagasabb az öngyilkosságok száma. Kelet-Berlin persze ebben a statisztikában megelőzte a Nyugatot.