Valér
4 °C
8 °C

Baltával és késsel támadtak emberekre egy zsinagógában

2014.11.18. 07:22

Baltával, késsel és pisztollyal felfegyverzett támadók megöltek négy embert, nyolcat pedig megsebesítettek egy nyugat-jeruzsálemi zsinagógában, írja a BBC.

A rendőrök lelőtték a két palesztin támadót, akik Kelet-Jeruzsálemben élő unokatestvérek voltak. A támadást a Nép Front Palesztina Felszabadításáért nevű csoport fegyveres szervezetének nevében követték el.

Az izraeli hatóságok nyilvánosságra hozták a reggeli terrormerénylet négy áldozatának nevét. Mindannyian kettős állampolgárok voltak, hárman közülük az Egyesült Államokból, egyikük pedig Nagy-Britanniából költözött Jeruzsálembe. A sebesültek közül ketten válságos állapotban vannak, egyikük rendőr. Miki Rózenfeld rendőrségi szóvivő elmondta, hogy a területet lezárták, a sérülteket kórházba vitték.

A jeruzsálemi mentőszolgálat hat sebesültről, köztük több életveszélyes állapotban lévőről számolt be. A 10-es tévécsatorna szerint az összecsapásban több rendőr is megsebesült. A biztonsági erők üldözőbe vettek egy harmadik merénylőt, aki szemtanúk állítása szerint egy közeli jesivába, vallási iskolába menekült, de a helyszínre érkezett terrorellenes kommandó katonái nem találtak senkit az épület átvizsgálásakor.

A támadás hírére reagálva Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök azt mondta, hogy Izrael kemény kézzel fog válaszolni a palesztin agresszióra. Netanjahu azt is kijelentette, a keddi gyilkosságot megvetendő gyilkosok követték el, akik kegyetlenül megölték az imádkozni érkező zsidókat. Az izraeli kormányfő az iszlám szélsőséges Hamászt és Mahmúd Abbász palesztin elnököt tette felelőssé a történtekért. „Ez a gyilkosság egyértelműen a Hamász és Mahmúd Abbász uszításának a direkt következménye, annak az uszításnak, amelyről a nemzetközi közösség felelőtlenül nem vett tudomást” – mondta.

Abbász egy közleményben szintén elítélte a történteket. „A palesztin elnökség elítéli a zsidó hívek elleni támadást az imahelyükön, ahogy elítél minden civilek elleni támadást, függetlenül attól, hogy ki követi el” – írták a közleményben.

John Kerry amerikai külügyminiszter színtiszta terrornak nevezte a gyilkosságot.

Meg nem erősített hírek szerint a reggeli támadás miatt délelőtt összecsapások voltak az izraeli biztonsági erők és a palesztinok között Délkelet-Jeruzsálemben,  és zavargások törtek ki abban a városrészben, ahonnan a feltételezett támadók származnak. A rendőrök kilenc demonstrálót le is tartóztattak, írja a Breakingnews.com, a jeruzsálemi rendőrség szóvivőjére hivatkozva.

Az elmúlt hetekben pattanásig feszültté vált a helyzet Kelet-Jeruzsálemben és Ciszjordániában. Vasárnap este egy palesztin támadó csavarhúzóval megsebesített egy ultraortodox izraelit, majd elmenekült.

Hétfőn felakasztva találtak egy palesztin buszsofőrt. Családja szerint a 32 éves, kétgyerekes férfi rasszista gyilkosság áldozata lett, de a hatósági boncolás során nem találtak idegenkezűségre utaló nyomot. Miután az eset kiderült, zavargások törtek ki Jeruzsálemben.