Orbán megint szovjetezett egyet
Annyira ráégett a magyar kormányra, hogy túlságosan barátkozik Moszkvával – Paks, Déli Áramlat, illiberális világ sikeres modelljei –, hogy az utóbbi hetekben nem győz ezzel ellentétes nyilatkozatokat szórni a kormány. Az Oroszországgal szembeni EU-szankciók kritizálása után szavakban is egyre hangsúlyosabban áll ki Budapest a büntetőintézkedések mellett, és mind gyakrabban mondja, hogy nem nézi jó szemmel az orosz expanziót.
„Nekünk volt közös államhatárunk a Szovjetunióval, nagy kaland volt, épp elég is volt belőle” – idézte az MTI a kormányfőt, aki pénteken Baden-Badenben tartott előadást.
Orbán Viktor kijelentette, hogy Magyarország híve Ukrajna szuverenitásának.
A kormányfő az ukrán válságról szólva kifejtette: Magyarország híve Ukrajna szuverenitásának, mert „mi is azt gondoljuk, hogy valaminek lennie kell Oroszország és Magyarország között” – mondta Orbán, aki ezt a fordulatot már csütörtökön is használta a Magyar Állandó Értekezlet, a Máért ülésén.
Szijjártó Péter a legutóbb a Financial Timesnak adott interjújában állt ki a szankciók mellett. Igaz, pénteken belgrádi látogatásán kiállt a Déli Áramlat megépítése mellett.