Embervadászat kezdődött Angliában

2014.11.27. 14:58

Szerda éjjel fél egykor a dél-angliai Fetcham nevű kisvárosban holtan találták saját házában egy ötvenes éveiben lévő házaspárt. Mark Preston, Surrey megye rendőrfőnöke a BBC-nek elmondta , hogy már két gyanúsítottjuk is van: az a litván származású Viktoras Bruzas, akit még nem sikerült előkeríteni, de a rendőrség nagy erőkkel az üldözésére indult. A körözés szerint a 38 éves férfi egy fekete Mercedesszel hajtott el a helyszínről. A rendőrfőnök óvta a civileket attól, hogy tettleg is fellépjenek Bruzassal szemben

Van egy másik gyanúsított – az ő nevét nem közölték – a harmincas éveiben lévő férfit a közeli Walton-on-Thamesben tartóztattak le. A nyomozás kezdeti szakaszában még rengeteg a kérdőjel: nem tudni, ki riasztotta a rendőröket, és azt sem, miért pont Bruzast vették üldözőbe.

Fetcham egyébként csendes kis bolygóváros, ezért a béke és nyugalom miatt odaköltöző lakókat sokkolta a véres haláleset. A rendőrökön kívül specialistákat is bevetnek, hogy megnyugtassák a felbolydult lakóközösséget, és a diszkréció érdekében az áldozatok nevét sem hozták nyilvánosságra – ennek ellenére Fetchamben természetesen hemzsegnek az újságírók és a tévéstábok.

A külföldi származásúakhoz köthető gyilkosság valószínűleg nem fog jót tenni a bevándorlókról szóló - amúgy sem túl magas színvonalú vitának -, amit a Cameron-kormány a választási kampány bemelegítéseként dobott be a köztudatba. A miniszterelnök 2015-re 100 ezer alá akarja leszorítani a bevándorlók számát, miközben pont egy csütörtöki adat szerint csak júniusig 260 ezren vándoroltak be az Egyesült Királyságba.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport