Arnold, Levente
17 °C
27 °C

Prágában leállt a villamosközlekedés

2014.12.02. 08:44

Komoly gondokat okozott kedden reggel a közlekedésben az ónos eső, a fagy és a havazás Csehországban. Prágában reggelre gyakorlatilag az egész városban leállt a vasúti és a villamosközlekedés a villanyvezetékeken képződött jégpáncél miatt. Hasonló a helyzet Brnóban, Olomoucban, Liberecben és más cseh nagyvárosokban. 

A villamosokat és a trolibuszokat a közlekedési vállalatok autóbuszokkal helyettesítik, amelyekből azonban nincsen elég, így az emberek ezrei későn érkeztek munkahelyükre. A metró- és az autóbusz-közlekedés mindenütt problémamentes.

Korlátozott a forgalom a legfőbb vasútvonalakon is Prága és Brno, illetve Prága és Ostrava között. Számos vonat egyáltalán nem indult el, míg más vonatok késéssel közlekednek. Ez a nemzetközi járatokra is vonatkozik – közölte Radek Joklík, a cseh vasúti társaság (CSD) szóvivője. Több szerelvény már hétfőn este is öt-hat órás késéssel közlekedett. Ahol lehet, a vasút a villanymozdonyokat dízelmozdonyokkal helyettesíti. Több regionális vonalon leállt a forgalom. Néhány helyen a vonatok a nyílt pályán rekedtek, és az utasokat autóbuszokkal kellett elszállítani. 

Meteorológiai előrejelzések szerint az időjárás-változásra csak a kedd éjjeli órákban lehet számítani.

Az időjárás a közúti közlekedést is befolyásolja, már hétfőn komoly gondok voltak főleg a Cseh–Morva-fennsíkon és Morvaországban. A szélviharok miatt számos helyen kidőlt fák, villanypóznák, letört ágak akadályozták a forgalmat. Több alsóbb osztályú utat lezártak. A közép-morvaországi Prerov és Prostejov környékén a közlekedési problémák miatt rendkívüli helyzetet hirdettek ki. A balesetek száma is jóval magasabb a szokásosnál, de súlyos tragédiák nem történtek.