Alfréd
-2 °C
2 °C

McCain mélységesen aggódik a magyar demokráciáért

2014.12.04. 02:09 Módosítva: 2014-12-04 08:49:19
A republikánus szenátort nem hatotta meg a magyar kormány tiltakozása, kemény hangú közleményében sorolja fel, mi a baja az Orbán-kormánnyal. Közben az amerikai külügyminisztérium szóvivője arról beszélt, nem osztanak több olyan nézetet sem, amit McCain magáénak vall. Például azt, hogy Orbán Viktor újfasiszta diktátor.

Az amerikai republikánus szenátor magyar idő szerint szerda éjjel új közleményt adott ki honlapján, amiben hangot ad a magyar demokráciával és a jogállammal kapcsolatos aggodalmainak. Neofasisztázás és diktátorozás helyett az elmúlt négy évet értékeli és lesújtó véleményt fogalmaz meg.

Mióta Magyarország miniszterelnöke, Orbán Viktor 2010-ben hatalomra lépett, antidemokratikus alkotmánymódosításokat vezettek be, a magyar bíróságok függetlenségét korlátozták, lerohanták a civil szervezeteket, megnyirbálták a sajtószabadságot és a többi. Ezek az intézkedések fenyegetik a intézményes függetlenség, illetve a fékek és egyensúlyok alapelvét, amik a demokratikus kormányzást fémjelzik, és mélységes aggodalmat keltettek bennem a magyar demokratikus normák pusztulásával kapcsolatban.

Ezeket az aggodalmakat sokan osztják - teszi hozzá McCain. A Velencei Bizottság 2013-as határozatára hivatkozva azt írja, "Orbán alkotmányjogi változtatásai fenyegetik a demokráciát és a jogállamot az országban, az alkotmánymódosítások ellentmondanak az európai szabványoknak és az alapvető jogoknak; valamint fenn áll a veszély, hogy az Európa Tanács három alappillérét -  a hatalommegosztást, az emberi jogok védelmét és a jogállamiságot - is negatívan befolyásolják".

McCain szerint több újságírószervezet is elítélte a magyar sajtótörvényt, mert az megteremti a félelem légkörét, és öncenzúrára kényszeríti a sajtóorgánumokat még azután is, hogy az Európai Bizottság panaszai után több változtatást eszközöltek benne. 

Az Európai Központi Bank többszörösen figyelmeztette, hogy Orbán kormánya beavatkozik központi bankjának függetlenségébe, és felszólította, hogy tartsa tiszteletben a pénzügyi világ függetlenségét, és ne fenyegetőzzön elbocsátásokkal, ha a bankok szembe mennek a kormány akaratával.

Múlt hónapban hat magyart tiltottak ki az Egyesült Államokból korrupciós vádak miatt. André Goodfriend külügyi megbízott a kitiltásokat figyelmeztetésként fogta fel arra, hogy a magyar kormány vonja vissza azokat a törvényeket, amik az aggasztó, negatív trendekhez, a jogállam gyengüléséhez, a civil szervezetek elleni támadásokhoz és az átláthatóság hiányához vezettek. 

Azt is kifejti McCain, hogy a demokrácia a jogállam tisztelete, a hatalom megosztása, a gazdasági, civil és vallási szabadság védelme nélkül nemcsak hogy nem kielégítő, hanem veszélyes is lehet. "Magával hozza a szabadság meggyengülését, a hatalommal való visszaélést, faji megkülönböztetést és gazdasági megszorításokat. Ennek mindnek tanúi lehettek Magyarországon, mióta Orbán hatalmon van" - mondja. Szerinte Orbán Viktor intézkedéseit egy újfajta államrend, illiberális demokrácia építésével igazolja, de az elképzelései ellentmondanak a NATO és az EU alapvető értékrendjének.

A közlemény annak folyománya, hogy szerdán, Colleen Bell leendő magyarországi nagykövet szenátusi megszavazása előtt John McCain - portrénkat itt olvashatja -, a 2008-as republikánus elnökjelölt neofasiszta diktátornak nevezte Orbán Viktort.

Az amerikai külügyminisztérium szerint nem újfasiszta diktátor Orbán

Az MTI szintén szerdán közölte, hogy az amerikai külügyminisztérium szóvivője elhatárolódott több olyan kijelentéstől, amit John McCain republikánus szenátor Magyarországgal kapcsolatban tett. Marie Harf szóvivő szerint "nem meglepő", hogy a diplomáciai tárca nem oszt több olyan nézetet, amit McCain szenátor a magáénak vall. Harf egy pontosító kérdésre válaszolva ebbe a kategóriába sorolta a magyar kormányfőre vonatkozó "újfasiszta diktátor" minősítést is. Szerinte McCain azt a "színes" nyelvezetet használta, amelyről ismert.

A szóvivő a sajtótájékoztatója során még nem tudott beszámolni arról, hogy mi volt a magyar kormány reakciója az ügyre.