Menyhért, Mirjam
18 °C
32 °C

15 millió fontból épít új közel-keleti bázist a Királyi Haditengerészet

2014.12.06. 13:48 Módosítva: 2014-12-06 13:49:10

A Bahreini Királyság és a brit Királyi Haditenegrészet közösen épít ki egy új hadikikötőt Mina Salman Portnál 15 millió fontból (azaz nagyjából 5,8 milliárd forintból), hogy itt állomásozzanak ezentúl a brit rombolók és repülőgép-hordozók, írja a BBC. Ez a flotta első komoly hadiberuházása a Közel-Keleten azóta, hogy 1971-ben a britek kivonták erőiket a Perzsa-öbölből.

Philip Hammond brit külügyminiszter egy Bahreinben rendezett biztonsági csúcson írta alá a két ország közös hadikikötő-építési tervét.

A BBC biztonsági szakértője és veterán haditudósítója, Frank Gardner szerint ez az új flottatámaszpont lesz a Királyi Haditengerészet egyik legfontosabb bázisa, ahonnan az Irakban szolgáló brit csapatok, és a Iszlám Állam ellen harcoló koalíciós erők is könnyedén kaphatnak támogatást. Emellett a rendszeresen járőröző brit hadihajók a kalózkodást is visszaszoríthatják a térségben.

Garder azonban aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy a Bahreini királyságot az utóbbi években sokat kritizálták az emberi jogok lábbal tiprása miatt, és a 2011-es egyiptomi forradalom után kirobbant tüntetéssorozatok ellenére továbbra is fennáll az a helyzet, hogy egy szunnita kisebbség uralkodik a síita többség felett, és a síitákat teljesen kirekesztik a hatalomból és a gazdagságból.

Az olajban gazdag szigetország külügyminisztere, Sheikh Khalid bin Ahmed bin Mohammed Al-Khalifa azonban bizakodó: a brit-bahreini együttműködés szerinte elő fogja segíteni a stabilitást a Közel-Keleten.