Rafael
18 °C
32 °C

Az akció sikeres volt, a túszok meghaltak

2014.12.07. 09:48

Két túsz halt meg egy jemeni akció során, amit az Egyesült Államok indított, épp abból a célból, hogy kiszabadítsák az al-Kaida fogságába esett újsgáírót, Luke Somerst, és a dél-afrikai tanárt, Pierre Korkie-t. Az amerikai védelmi miniszter, Chuck Hagel szombaton elmondta, hogy a két túszt az al-Kaida terroristái ölték meg a Barack Obama által elrendelt akcióban.

Minden műveletnél számítunk arra, hogy sikeres lesz, ahogy azt is tudomásul kell vennünk, hogy ez néha nem jön össze.

– mondta Barbara Bodine, aki nagykövetként szolgált Jemenben 1997 és 2001 között, tehát ismeri a helyi viszonyokat.

A 33 éves Somerst tavaly szeptemberben rabolták el. Az al-Kaida jemeni szárnya csütörtökön tett közzé egy videót, amiben Somers kivégzésével fenyegetőznek. Az USA dróntámadást indított Jemen déli részén; ebben az al-Kaida kilenc emberével végeztek, de Somers és Korkie is odavesztek.

Bár ezek a bevetések néha sikertelenül zárulnak, az amerikai tisztviselők szerint ilyen esetekben kevés vagy egyáltalán semmi vesztenivalójuk nincs; az iszlám milíciák így is számolatlanul ölik a túszokat. Ha a kiszabadítási kísérletet nem is élik túl, legalább megússzák, hogy extremista videók főszereplői legyenek – vagyis hogy videokamerák előtt fejezzék le őket.

A hét elején a túszejtők közzétettek egy videót, amiben bejelentették, hogy Luke 72 órán belül meghalhat. Más hírforrások is arra utaltak, hogy Luke élete közvetlen veszélyben forgott. Ezekre az értesülésekre alapozva elrendeltem a túszmentő akciót, miután megbízható hírszerzési és operatív terv született.

– mondta Obama.

Brian Katulis, egy washingtoni kutatóintézet védelmi szakértője szerint nehéz egyetlen tanulságot leszűrni a hasonló akciók kimeneteléből, de úgy látja, az ilyen műveletek eleve kockázatosak, és mindig kevés az esély a sikerre. Ilyenkor – mondja Katulis – általában azt kell mérlegelni, hogy a cselekvés veszélyesebb-e a be nem avatkozásnál.