Gyárfás
16 °C
29 °C

Washingtonban elkerülték a shut downt

2014.12.12. 06:19

Néhány órával a shut down előtt mégis elfogadta a Kongresszus az 1100 milliárd dolláros költségvetést, amely a 2015 szeptemberéig tartó költségvetési év végéig finanszírozza a kormányzat működését. Igaz, a költségvetés így is átmeneti, több rendelkezése csupán rövidebb távra szól.

„Köszönjük, boldog karácsonyt” – fogadta a szavazás eredményét a republikánus képviselőházi elnök. John Boehner joggal lehetett elégedett, hiszen a republikánusok kezdeményezését fogadta el Barack Obama. Az amerikai elnök a javaslat támogatására kérte a demokrata képviselőket. A pártból erre 57 képviselő vállalkozott, ám a republikánusokkal együtt ez is elég volt a többséghez – írta a BBC.

A törvényhozás alsóházának demokrata frakcióját vezető Nancy Pelosi csalódottságának adott hangot, amiért az elnök a republikánus kezdeményezés támogatására szólított fel.

A törvényhozás mindkét házában januártól már a republikánusoké a többség, a múlt hónapban tartott félidős választásoknak köszönhetően.

Ezért is érezte úgy Obama, hogy jobb most egy kompromisszumos megállapodás, mint jövőre, amikor már a republikánusok uralják a Képviselőházat és a Szenátust.

A republikánusok győzelmét jelzi, hogy a költségvetés csupán februárig rendelkezett a Belbiztonsági Hivatal finenszírozásáról, így igyekezve gátat vetni Obama bevándorlást érintő reformjainak. Igaz, a republikánusok szélső szárnyán ezt is kevesellték, így Boehnernek is meg kellett győznie saját párttársait a költségvetés támogatásáról.

A további finanszírozásról már a republikánus többségű törvényhozás fog dönteni.

A két ház vezetőinek szerdai megállapodása ellenére csütörtökön a képviselőházban váratlanul drámai helyzet állt elő, mert a képviselőházban a demokraták legliberálisabb és a republikánusok legkonzervatívabb csoportjai elutasították a kormányfinanszírozási csomag megszavazását.

Az a merőben szokatlan helyzet alakult ki, hogy az egyik oldalról Barack Obama elnök és Harry Reid, a szenátusi demokrata többség elnöke, a másikról pedig John Boehner, a képviselőház republikánus elnöke - akik az elmúlt négy év költségvetési vitáiban a barikád ellentétes oldalán harcoltak - ezúttal vállvetve próbálták meg jobb belátásra bírni saját pártjuk zendülőit.

A baloldalon leginkább az keltett felháborodást, hogy a kompromisszumos törvénytervezet enyhítené a 2008-as pénzügyi válság nyomán elfogadott Dodd-Frank reformcsomag egyes, a bankok által kifogásolt rendelkezéseit, és hogy a gazdag donorok számára lehetővé teszi a pártok országos tanácskozásainak és székházainak, valamint a szavazat-újraszámlálásoknak az eddiginél bőkezűbb támogatását. Az összeg felső határa egyénenként 777 ezer dollárra növekedne – írta a Reuters.

Washingtonban tavaly december 10-én, a szövetségi kormányzat októberi részleges megbénulását követően jelentették be, hogy két évre szóló kompromisszum született a szövetségi költségvetésről, amit eddig be is tartottak. Ezért is okozott kellemetlen meglepetést, hogy a csütörtök éjjel lejáró határidőt csak egy 48 órás ideiglenes megoldással lehetett áthidalni. (December 11-én éjfélkor egy, a szövetségi kormány finanszírozásáról szeptember 19-én elfogadott kongresszusi határozat járt le.)

A most megmutatkozó súrlódások megfigyelők szerint azt vetítik előre, hogy Obama elnök kormányzásának utolsó két évében, főleg miután a képviselőház után a szenátusban is a republikánusok kerülnek többségbe, Washingtonban folytatódnak majd a pártcsatározások.

Tavaly októberben Obamának egyszer már szembe kellett néznie a költségvetési vita miatti leállással, ami a büdzséból finanszírozott intézmények munkájának részleges felfüggesztését, az alkalmazottak tízezreinek kényszerszabadságolását okozta.